1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

A jelenlegi állás szerint Tiszakécske az NB III-ban folytatja

Megrázó hírt olvashattunk hétfő este a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján. A záró táblázat 18., 19. és 20. helyén álló csapatok nem lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben az NB II-es bajnokságba való nevezésre. Ez pedig azt jelenti, hogy a Tiszakécske a jelenlegi állás szerint az NB III-ban folytatja.

Izzottak a telefonok hétfő este a Duna Aszfalt Tiszakécske LC vezetői és játékosai, de a szurkolók között is. Mindenki értetlenül állt az MLSZ döntése előtt, senki sem akarta elfogadni azt, hogy ilyen létezik. Ez a helyzet bár benne volt a pakliban, senki, de senki nem gondolta azt, hogy ez fog bekövetkezni. Az MLSZ közleményében ez áll: „A felfüggesztett NB II-es bajnokság nem folytatódik, a bajnokság elmaradt és hátralévő mérkőzéseit nem rendezik meg. A bajnoki táblázat jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnokság hivatalos végeredmény nélkül zárul le, nincs bajnok, nincsenek végső helyezések, és nincsenek végeredmény alapján feljutók és kiesők sem.” Ez pedig az jelenti, hogy a Merkantil Bank Liga NB II-es bajnokság 18. helyén álló Tiszakécske nem folytathatja tovább a másod osztályban, hanem eggyel lejjebb az NB III-ban.

A döntéssel kapcsolatban megkérdeztük Nyilas Eleket, hogy ő hogy látja a helyzetet. – Semmilyen hivatalos információ nem érkezett a klubunkhoz ez idáig, várjuk, hogy kapjunk valamit, mondta a sportigazgató. Fel kell dolgoznunk ezt a döntést, de még egyszer mondom, hogy semmilyen hivatalos értesítést nem kaptunk. A koronavírus tesztet elvégeztük, ennek megfelelőn azt terveztük, hogy szerdán elkezdjük az edzéseket, és el is fogjuk kezdeni. Mindent ugyan úgy fogunk végezni, mint ha nem történt volna semmi, mert lesz következő idény is. A játékosok egy részének a szerződése június 30-án lejár, ami több kérdést is felvet majd. Meglátjuk, hogy mi fog történni.

A tiszakécskei szurkolók le vannak törve. Nem igazán volt az ugyanis benne a pakliban, hogy ilyen döntést fog hozni az MLSZ. Az is furcsa számukra, hogy a szövetség közleményében az áll, hogy nincsenek végső helyezések, nincsen végeredmény, tehát nincs feljutó és kieső sem, az eredmény alapján pedig kizárják őket. Ez pedig azt jelenti, hogy nem kiestek, hanem kizártak őket. Amennyiben objektíven nézzük a helyzetet, akkor el kell mondani, hogy a bajnokság egy negyede még hátra lett volna, vagyis tíz mérkőzés, a Tiszakécskének kilenc. Ebből huszonhét pontot lehetett volna szerezni. Két hónap szünet volt eddig, és ha elkezdődött volna az utolsó etap, az egy teljesen új bajnokság kezdetének felelt volna meg. Aki előtte lendületben volt, mint például a Haladás, nem biztos, hogy ismételten ugyan úgy folytatta volna. Vagy éppen a Tiszakécske, akik abban az időszakban rossz szériában voltak, de lehet, hogy jól ment volna nekik a játék. Persze az is benne lett volna, hogy kiesnek, de akkor azt mondhatták volna, hogy ennyire futotta. Amennyiben a hátralévő kilenc mérkőzésből tizenkettő pontot szereztek volna, lehet, hogy ott lehettek volna a tizedik helyen. A Tiszakécske már játszott az élbollyal, míg a többi a táblázat vége felé lévő csapatoknak ellenük kellett volna játszani. Éppen ezért egyáltalán nem biztos, hogy kiestek volna, de lehet, hogy igen. A nyugati országokban olyan döntést hoztak a bajnokságokban, hogy nincs kieső, feljutó, de ha fel akar jutni, akkor felmehet. A tiszakécskeiek egyelőre kivárnak. Kivárnak és meglátják, hogy mi fog történni. Remény ugyanis lehet még, már csak azért is, mert a jelenlegi NB II-es csapatok közül sem biztos az, hogy mindegyik vállalja a másod osztályt. A járvány miatt ugyanis több klubnál hoztak anyagi megszorító intézkedéseket.