1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Porcelánbabákat gyűjt a tiszaalpári nagymama

Nem csak a gyerekeket érdeklik a babák, de a felnőtteket, sőt nagymamákat is. Erre legfőbb bizonyíték a tiszaalpári Török Józsefné, aki porcelánbabákat gyűjt.

 

– A 90-es évek elején kezdtem el gyűjteni a babákat, egy baráti házaspártól kaptam az elsőt, meséli Babika, mert mindenki így ismeri a településen. Utána pár évig nem sikerült babákhoz hozzájutnom, de egy kiskunfélegyházi 94 éves nénitől kaptam egyet, aki viseleti ruhákat varrt, a babáknak. Ez még nem porcelán, hanem műanyag baba volt. Mivel én is tudok varrni, elhatároztam, hogy készíteni fogok népviseleti ruhákat babáknak. Kikötésem volt, hogy csak porcelán babákról lehet szó. Később találkoztam egy olyan hölggyel, akinek több száz porcelán babája volt, ami nagyon tetszett, ezért elhatároztam, hogy én is gyűjteni fogom. A babák úgy értékesek, ha saját ruhájukban vannak. A tervező kitalálja a babának a karakterét, ruháját, úgy értékes. Gyűjtőértéke azoknak van, amelyeket művészek terveznek. Ezek jelzett, sorszámozott babák. A sorozatban gyártott babák nem sorszámozottak. Van olyan baba, amely másfél millió forintot ér. Az én gyűjteményemben sajnos ilyen nincs, nekem negyven, nyolcvanezer forint értékűek vannak. Olyan babák is vannak, akik létező személyek képmásait ábrázolják, ezek a portrébabák. Ilyen például Diana hercegnő, vagy Sissi, de van Jézust, apácát, menyasszonyt, valamint polgári személyt ábrázoló is. A karakterbabák különleges helyzetben, módon ábrázolják a személyt, de beszélhetünk élethű, és csecsemő babákról is. A babák különböző méretűek, az én legnagyobb babám 135, a legkisebb pedig tíz centis. Pontosan nem tudom megmondani, de úgy háromszázötven babám lehet. Újvidéken, a piacon több babát találtam már, mert az utódok megörökölték a nagyszülőktől és értékesítik. Sok olyan ismerősöm van, aki tudja, hogy gyűjtöm a babákat, és ha lát valahol, akkor megveszi nekem. Az így kapott babák ruháit kimosom, kivasalom. Megmosom a hajukat, mivel moshatóak. Szárítani nem szabad, mert a szárító tönkreteszi, mivel nem emberi hajból vannak, hanem moherből, ami a hőt nem bírja.

Török Józsefnének van egy külön szobája, amiben csak babák vannak, rendszeresen foglalkozik velük. Néha elég csak portalanítani, de a ruhákat egy idő után ki kell mosni. A szobában sötétítő függöny van, hogy ne süssön be a Nap, mert tönkreteszi a ruhájukat, hajukat. Ez azért van, hogy minél tovább meg lehessen tartani az eredeti formájában. Babinak három unokája van, mind a három fiú, három, öt és hét évesek. Ők nem valószínű, hogy tovább viszik nagymamájuk gyűjtő szenvedélyét. Már tudják, hogy a babaszobába csak felügyelettel mehetnek be. A szobában van még hely további babáknak. Az a vágya, hogy Tiszaalpáron legyen egy babamúzeum. Amennyiben nem sikerülne, azt kérte a gyerekeitől, hogy ne herdálják el a gyűjteményét. Babika elmondta még, hogy eredeti neve Magdolna. Ő volt a legfiatalabb a családban, ezért elnevezték Babinak, ami rajta maradt. Az elmúlt időszakban öt alkalommal volt már babakiállítása. Legutóbb Örkényből kapott felkérést, de valószínűleg ez a vírusfertőzés miatt későbbre halasztódik.