1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 18 °C
  4. |

A Holt-Tiszában folyamatosan gyérítik a törpeharcsát

Az elmúlt időszakban, folyamatosan, gyérítik a törpeharcsákat a Szikrai és az Alpári Holt-Tiszában. Év végén, amikor az időjárás megengedi, és ilyenkor kora tavasszal szedik fel a varsákat.

 

Az elmúlt évben, a horgászok örömére, közel száz mázsa törpeharcsa került a varsákba. A lehalászást Nádudvari Lajos halász végzi, Palotai László segítéségével. Ez a halfajta invazív, ami azt jelenti, hogy az adott területen behatolónak számít, és fel is boríthatja az ott fennálló ökológiai egyensúlyt. Bár a húsa kiváló, de gyorsan szaporodó fajta, és sok kárt tud tenni. Kártékony, mert halikrával és apró halakkal is táplálkozik, ezért a természetes vizekben és a tógazdaságokban is egyaránt gondot jelenthet.

Ebben az évben már három alkalommal szedték fel a varsákat, melyeket az Alpári Holt-Tisza vizében helyezett el Nádudvari Lajos, és Palotai László. Az eddigi „termés” huszonkilenc mázsa. Ma reggel ismét vízre szálltak és csónakjukkal a holtág legtávolabbi részén kihelyezett varsákat szedték fel, amit utána vissza is helyeztek, természetesen más helyen. Mintegy nyolcvan varsát húztak fel, hogy megnézzék, mennyi törpeharcsa van benne. Ezúttal kevesebb volt, mint amire számítottak. Összesen háromszáz kiló. Az eddig kétszeri próbálkozásuk alkalmával azonban már huszonhat mázsát sikerült a vízből kihúzniuk. A most kihalászott mennyiséget tovább nevelésre elszállították.

A törpeharcsa Észak-Amerikában őshonos, hazánkba már Franciaországból és Németországból telepítették 1904-ben. Folyó és álló vizeinkben is egyaránt megtalálható, kistermetű, 20-25 cm hosszúságú, a harcsáénál zömökebb testű hal, mely az iszapos fenekű vizeket kedveli a legjobban. A húsa viszont nagyon ízletes, szálkátlan, ezért a piacon keresett fajtának számít, ráadásul fogására nincs korlátozás.