1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 18 °C
  4. |

Óvodás gyerekek mondtak mesét a szülőknek

Szereted a meséket? Szeretnél anyával, vagy apával közösen megtanulni egy mesét? Szeretsz szerepelni? Szeretnéd a kedvenc mesédet elmesélni nekünk? Szeretnél egy jó hangulatú délutánon részt venni? Akkor köztünk a helyed! Ezekkel a szavakkal csalogatta az óvodásokat Vadászi József nyárlőrinci óvó bácsi, a mesemondó délutánra. Az események a községi könyvtár adott helyet.

 

Ezúttal nem csak helyi kisgyerekek, de a környező településekről, Tiszakécskéről, Lakitelekről, Tiszaalpárról, Szentkirályról, is jöttek a mesemondó délutánra. Természetesen minden óvodásnak ott volt az anyukája, néhánynak az apukája is, de olyan is akadt, akinek a nagymamája is kíváncsi volt arra, hogyan mond mesét az unokája. Senkinek sem kellett csalódnia. A gyerekek izgalom nélkül mondták el a mesét, és bár legtöbbjüknek ott volt mellette az anyukája, vagy apukája, hogy segítsen, ha szükség lenne rá, de nem kellett. Mindenki hiba nélkül el tudta mondani a kiválasztott mesét.

Minden gyerek beleült egy nagy fotelba és ott mondta el a mesét, a szülők és a többi gyerekek pedig csendben hallgatták. Akadt olyan kislány, aki egy babával és egy békával is illusztrálta a meséjét. Talán a leghosszabb mesét a nyárlőrinci Ágost Zsolt Benedek mondta. Tisztán és érhetően beszélt. Anyukája szerint karácsonykor kezdték el tanulni a mesét, amit Zsolt saját maga választott. Elmondása szerint kisfia nagyon tanulékony, fogékony, különösen a mesékre, így hamar megjegyzi.

A mese befejezése után Vadászi József mindenkinek adott egy oklevelet, amire rá volt írva a gyermek neve, és az, hogy részt vett a nyárlőrinci Szivárvány Óvoda és Bölcsőde mesedélutánján. Ezen kívül még egy nyakba akasztható koronát is hazavihetett. Talán ennek örültek legjobban a gyerekek. A délután zárásaként uzsonnára hívták meg a szervezők az óvodásokat és szüleiket.