1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Az újév első vadászata Szentkirályon

Az újév első vadászatát január 4-én tartotta a Szentkirályi Szent Hubertus Vadásztársaság.

 

Ritkán tapasztalható népes mezőny gyűlt össze szombaton reggel, akik a vadászaton akartak részt venni. A helyi vadászok ezúttal vendégeket is hívtak, hogy ők is részesei lehessenek az idei év első vadászatának. Először Kolozsvári János elnök köszöntötte a megjelenteket, majd Kovács Pál vadászmester mondta el, hogy a vadászat alkalmával mire lehet lőni, és milyen szabályokat kell betartani. Ezt követően autóra szálltak a vadászok és a hajtók, és az első meghajtandó területre mentek. Szabályos U alakú hajtás, leállókkal. Ez is hozzátartozik a társas vadászathoz. Az első három hajtás után a hagyományokhoz híven közös reggeli következett, amit Vörös József helyi vadász biztosított. Ezt követően még három hajtás következett. Szerencsére három kutya besegített a madarak felhajtásban és a sebzett madarak elfogásában. A vadászaton résztvevőknek a csípős, hideg szél okozta a legnagyobb problémát. A nap zárásaként az volt látható, hogy negyvenkét puskától, összesen ötvenhárom fácánkakas és négy szajkó esett. A terítékosztás után, Kolozsvári János és Vörös József jóvoltából, jó hangulatú ebéden vettek részt.