1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Kézilabda pályát adtak át Tiszaalpáron

Gumiborítási kézilabda pályát adtak át péntek délután Tiszaalpáron. A megyei I. osztályban játszó férfi csapatnak eddig nem volt megfelelő hazai pályája. A nemzeti színű szalagot a 209 szeres, válogatott, 208 centiméteres Nagy László vágta át.

 

A beruházás huszonnyolc millió forintból valósult meg, melyhez pályázati pénzt is nyertek a tiszaalpáriak, de természetesen nem kis önerővel is hozzá kellett járulni ahhoz, hogy felavathassák a gumiborítású kézilabda pályát. Az avatóra elfogadta a meghívást a Pick Szeged, a Barcelona és a Telecom Veszprém korábbi játékosa Nagy László is. Ott volt az ünnepségen Apró Ferenc a KTE Piroska szörp szakmai igazgatója, valamint Járdi Ádám, a Bács-Kiskun megyei kézilabda szövetség elnöke, valamint Domonics János, akinek köszönhető, hogy megvetette lábát a kézilabda Tiszaalpáron.

Különösen szép ez a mai nap, mert egy új sportlétesítménnyel lett gazdagabb Tiszaalpár, nagyon bízunk abban, hogy egyszer majd fedett lesz, hogy télen is tudjanak benne edzeni és játszani – mondta köszöntőjében dr. Vancsura István polgármester. –Nagy öröm az, amikor egy pályaavatón vehet részt az ember, mert ez által a kézilabda sport olyan helyre is eljut, ahol még nem volt, fogalmazott Jári Ádám. A megyei szövetség nevében megígérte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a pálya befedése megvalósuljon. Nagy László is örömét fejezte ki, hogy egyre több kézilabda pálya épül Magyarországon, és sok sikert kívánt a helyi játékosoknak. Dr. Patak Sándor az egyesület alelnöke elmondta, hogy a szakosztály hamarabb megalakult, mint ahogyan a pálya elkészült. A játékosok a hazai mérkőzésüket eddig Tiszakécskén játszottak. Most már van Alpáron is pálya, lehet szurkolni a csapatnak.

A nemzeti színű szalagot Nagy László vágta át, majd egy 19-es számú Nagy feliratú mezt kapott a tiszaalpáriaktól. Természetesen sokan akartak fényképet készíteni a kiváló kézilabdással, ennek nem is volt semmi akadálya, sőt autogrammokat is osztogatott, főleg mezekre, a nem régen visszavonult sportoló.