1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Helyi érték fesztivál a falunap keretében

Rendhagyó falunapot tartottak Nyárlőrincen, pünkösd vasárnapján, ahol bemutatkoztak a község értékei, a labdarúgó pálya melletti piactéren.

 

A hatalmas sátorban kézműves foglalkozások zajlottak, helyi kiemelkedő értékeket előállítók bemutatóját és kiállítást lehetett megnézni. A gasztronómia keretében lehetett kóstolni sajtokat, tejtermékeket, különböző üdítőket, gyümölcs- és ásványvizeket, de a helyi termelők által készített borok és pálinkák sem maradtak ki, sőt bőrdíszművekben is lehetett csodálkozni. Természetesen különböző versenyeket is hirdettek. Megválasztották Nyárlőrinc legjobb pálinkáját és borát. A pálinka versenyben első helyen végzett ifj. Z. Kovács József 2012-es eperfa hordóban érlelt barack pálinkája, a második helyen pedig a 2018-as birsalma pálinkája. A harmadik legjobb Molnár Máté 2018-as barack pálinkája lett. Különdíjat kapott Balogh Illés 2016-os körtepálinkája. A boroknál a Szikrai Borászati Kft. 2018-as kékfrankosa bizonyult a legjobbnak. Második helyre sorolta a zsűri ifj. Z. Kovács József 2017-es kadarka-kékfrankos cuve borát. A harmadik helyet megosztva kapta Sipos Imre 2017-es vegyes rozéja és a Szikrai Borászati Kft. 2018-as félédes cserszegi fűszerese. Különdíjban részesült Túri Zoltán 2018-as kékfrankosa. A főzőversenyben Baksa László birka pörköltje bizonyult a legjobbnak, megelőzve a kunbaracsi Pásztorok jelene és múltja csapat pásztortarhonyáját. Harmadik helyen végzett Nyúl Csaba cipóban készült babgulyása. A 11-es rúgó versenyt Oláh József nyerte, megelőzve Torbán Istvánt és Sutus Pált. Különdíjat kapott Golovics Attila kapus. Valamennyi helyezett oklevélben és ajándéktárgyban részesült.

Bánföldi Ferenc fazekasmester, népi iparművész gyermekeknek tartott kézműves foglalkozást. Több órán át tartott a település szellemi öröksége az entra nevű kártyajáték. Lehetett lézer csatát vívni, és hatalmas trambulinon ugrálni, nem csak gyerekeknek, de felnőtteknek is. A délutáni program keretében helyi csoportok léptek színpadra, így az óvodásokból álló Toporgók néptánccsoport, az általános iskolás, Up for Dance tánccsoport, a Fülemüle Énekkar, valamint a Pöszméte citerazenekar. A Lóca együttes néphagyományokat és népszokásokat elevenített fel zenés gyermekműsoruk keretében. Az est hátralévő programjában a Fourtissimo együttes szórakoztatta a jelenlévőket. Az ünnepi tűzijáték fél tízkor kezdődött, majd pedig a 1+2 Sláger zenekar szórakoztatta a táncolni vágyókat egészen hajnalig.