3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.06.18. kedd, Levente
  2. |
  3. 24 °C
  4. |

Két játékost is kiállítottak a Pálmonostorából

A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjában a 26. fordulóban két kiállítás is történt a Lakitelek-Pálmonostora mérkőzésen. Mind a két játékost a vendégcsapatból állították ki.

 

Jól szerepel a bajnokságban a Lakitelek csapata, akinek nem titkolt szándékuk, hogy a következő idényben egy osztállyal feljebb a megyei I. osztályban szerepeljenek. Ennek megfelelően a szükséges papírokat (licenc) be is nyújtották a megyei labdarúgó igazgatósághoz. Jelenleg a tabella harmadik helyét foglalják el.

Visszatérve a mérkőzéshez. Az első találatot a hazaiak érték el Erős Gergő szabadrúgás góljával, 1–0. Ezzel az eredménnyel vonultak a csapatok a szünetre. A második félidőben hamar kiegyenlített a Pálmonostora. Egy belőtt labdát Balla Tamás kapus rosszul ütött ki, és Szalai Boldizsárról a hálóba pattant 1–1. Ezt követőn feljött a Pálmonostora, de Subicz Norbert hatalmas távoli lövésével lehűtötte az esetleges győzelmi esélyüket 2–1. Az már csak hab volt a tortán, hogy Rózsa Máté is betalált, egykori tanárának Mindák Józsefnek a kapujába, és kialakította a 3–1-es végeredményt.

A találkozó végén a 88. percben először Nagy Ádám megkapta második sárga lapját, majd pedig a pirosat. Bosánszki Mihály reklamált a játékvezetőnél, így ő is idő előtt mehetett zuhanyozni. A játékvezető a pálmonostori szakosztályvezetőt, valamint fiát durva sértegetés miatt feljelentette, a megyei igazgatóságnál, valamint Mészáros Ferencet, akit már lecseréltek, de az ominózus jelenetnél félmeztelen befutott a pályára.

Lakitelek–Pálmonostora 3–1 (1–0)

Lakitelek, 180 néző. Vezette: Baranyai (Benedeczki, Juhász T.)

Lakitelek: Balla – Kovács J., Kasza (Rózsa), ifj. Sáfár, Győri, Hencz, Erős (Illés), Subicz, Tamásy, Farkas M. (Kovács L.), Huber. Edző: Sáfár Sándor

Pálmonostora: Mindák – Mészáros (Marton), Bánfi, Gyenes (Papp Sz.), Szalai, Bosánszki, Tóth K., Ormándi, Bódis, Vass, Nagy Á. Edző: Nagy Lajos

Gólszerző: Erős 25., Subicz 73., Rózsa 76., ill. Szalai 52. Kiállítva: Bosánszki, Nagy Á. Ifjúsági eredmény: 13–1