1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Csengettyűvel köszöntötték a karácsonyt

A nyárlőrinci falukarácsonyon a helyi fellépőkön kívül bemutatkozott a miskolci Animus Csengettyű együttes is, a több mint két és fél órás műsorban.

 

Először Ágoston atya katolikus plébános tért ki beszédében a karácsony jelentőségére, és gyújtotta meg a negyedik gyertyát, majd Pénzváltó István polgármester mondta el köszöntő beszédét. A műsorban először az óvodás Toporgók néptánc csoport mutatkozott be Romhányi Olga vezetésével, majd Bánföldi Szilárd színművész előadását lehetett meghallgatni. A Fülemüle énekkart Horváthné Dékány Judit vezényelte, a Pöszméte citera zenekart pedig Léczné Urbán Bernadett. Szabados Zoltán bábszínész segítséget is kért meséjének elmondásához, és meg is kapta. A miskolci Animus Csengettyű együttes fantasztikus műsort mutatott be, hatalmas taps kísérte produkciójukat. Az est bezárásaként Pénzváltó István polgármester ajándékokat adott át azoknak, akik az egész évben sokat segítettek azért, hogy egy-egy rendezvény sikerese legyen. Megköszönte a falukarácsony szervezésében részt vevők munkáját is.