1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Lábnyomok az óvoda udvarán

Nem valami rejtélyes bűnügyről van szó, hanem egy hagyományról, egy Jó gyakorlatról.

 

A hetedik lábnyom avatására került sor a napokban a lakiteleki Szivárvány Óvodában lévő emlékfa alatt. Hagyomány az intézetben, hogy a nyugállományba vonuló óvónők lábnyomait betonba megörökítik. Gulyásné Szabó Gizella óvó nénit, a lovaglós héten – melyet évekig vezetett – meghívták egy kis ünnepségre ahol, körbeállták, és közösen énekeltek, játszottak vele. A gyerekek szívesen segítettek megkeresni Gizi néni lábnyomát és közben kipróbálták Szabóné Torbán Mária, Magyar Lászlóné, Ujváry Kálmánné, Szentirmay Tamásné, Bohács Jenőné és Vankóné Török Katalin, óvodában dolgozó, volt óvó nénik lábnyomait is. Az emlék fa alatt elrejtett lábnyomokkal is, még nagyon sokáig emlékeznek rájuk.

Az óvoda ezzel a hagyományával azt szeretné, ha soha senki nem felejtené el, kik azok az óvónők, akik a helyi gyerekek fejlődéséért, a lakiteleki óvoda sikeres működéséért sokat tettek. Az ő eredményeikre építve dolgoznak ma is, munkájuk sok mindenben példa az utódok előtt. Örömmel látták Gizi óvó néni arcán a mosolyt, az örömet, hogy ismét az óvodában lehetett.