1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Akadályhajtásban versenyeztek a fogatok

Kilencedik alkalommal rendezte meg a Tiszaalpári Lovas Egyesület hagyományos fogatversenyét, melyen ezúttal huszonnyolc fogat vett részt. Minden évben, megrendezi fogatversenyét a Tiszaalpári Lovas Egyesület, melyben az indulók akadályhajtásban mérik össze tudásukat. – Hagyományos rendezvényünket az elmúlt évben bővítettük C kategóriával, amit ezúttal is folytattunk, sőt egy kombinált hajtással is kiegészítettük, ami emelte versenyünk színvonalát – nyilatkozta Molnár József az egyesület vezetője. A kombinált hajtásnál plusz akadályokat építettünk be. Választási lehetőség is volt, még pedig az, hogy a fogathajtó a vizes árkot hajtja meg, vagy pedig a bálaszalmák között teljesíti az akadályt. A C kategóriában húsz, a D-ben, ami amatőrnek számít, tizennégy akadályt kellett teljesíteni. A fogatoknak délelőtt és délután is végig kellett menni a pályán, közben a Bársony Lovasudvar csikósai szórakoztatták a nézőket. A póni D kategóriát a csongrádi Bús József nyerte, egyes fogatoknál Pusztai László, ketteseknél Dudás György, mind ketten tiszakécskeiek végzett az élen. Egyes C kategóriában a fülöpházi Guti Béla bizonyult a legjobbnak, kettes fogatoknál pedig a jakabszállási Besze Károly.