1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Jubileumi táborban az alkotók

Negyed századdal ezelőtt volt az első alkotó tábor Tiszaalpáron. A jubileum alkalmából harmincnyolc művész munkáit lehet majd kiállításon megtekinteni. A kiskunfélegyházi Holló László Képzőművészeti Kör és a budafoki Mészáros László Képzőművészeti Egyesület tagjain kívül más településekről is érkeztek művészek, a mostani Tiszaalpári Alkotó Táborba (TAT), aminek a Kádár Lajos Klub ad helyet, hogy nyugodt körülmények között tudjanak dolgozni. Persze nem csak a klubban és annak udvarán, de a Holt-Tisza partján és a településen is lehet találkozni festőkkel. A két művészeti vezető Török Tamás, és Neuberger István. A tábor két hétig tart, de cserélődnek az emberek – mondja Török Tamás a Holló László Képzőművészeti Kör vezetője. Ez alatt az idő alatt harmincnyolcan fognak majd különböző alkotásokat készíteni. Évek óta ez a két egyesület adja a tábor lakóinak a nagyobb részét, de mindig hívunk vendég művészeket is. Előtte azonban egyeztetünk, az újaktól kérünk pályázati anyagot, és egy kis bemutatkozást. Az elmúlt években szokás volt, hogy mindig kötődött valamihez a tábor. Ezúttal Géza király a fő téma, de persze ez nem azt jelenti, hogy más témával nem lehet foglalkozni, hanem azt, hogy ez a főcsapás. Ebben az évben, a huszonöt éves tábor munkáiból állítunk össze egy kiállítást, de nem marad el a hagyományos tábor végi sem, így most két kiállítás is lesz. Neuberger Istvánnal, meg szoktuk nézni a műveket és egyéni korrektúrákat szoktunk adni, amikor már elkészültek az alkotások. Ilyenkor látjuk egymás hibáit és lehet tanulni az elmondottakból. Ezúttal is vannak olyanok, akik akrillal, olajjal, rézkarccal, linómetszéssel, hímzéssel, pasztellrajzzal vagy éppen hagyományos szénrajzzal készítik el műveiket. Éppen ezért nagyon sokrétű lesz majd a kiállítás. A tábornak vannak állandó programjai is. Ilyen a hagyományos birkapörkölt vacsora, a szalonnasütés, és az egyik vendéglátó egység által felajánlott vacsora.

 
 

Az alkotók számára az önkormányzat szállást, és étkezést biztosít. Ennek fejében a művészek, a tábor végén egy-egy alkotást ajándékoznak az önkormányzatnak, de azoknak is, akik támogatják a tábort. A képeket a két művészeti vezető és Biczók Mihály, helyi szervező jelöli ki. Az így kapott alkotásokat önkormányzat fenntartású intézményekben helyezik el. Most a jubileum alkalmából egy katalógus is készül, ami felöleli az elmúlt huszonöt évet. Török Tamás húsz évvel ezelőtt, még középiskolás korában volt első alkalommal a táborban. Nagy élménnyel tért haza, és az életét is úgy alakította, hogy a művészet, jelentős szerepet játsszon benne. Most is szerveznek közös kiállításnézést, megtekinthetik Tiszaalpár nevezetességeit, csónakázhatnak a Holt-Tiszán. Az elmúlt negyed század alatt sok helyi lakos ismerkedett meg az alkotókkal és barátságok is kötődtek. Sokan alig várják már, hogy érkezzenek a művészek és találkozhassanak velük. És természetesen akadnak olyanok is, akik valamivel hozzájárulnak ahhoz, hogy a tábor sikeres legyen.