1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Két osztály búcsúzott el az általános iskolától

Megtelt a tornaterem szülőkkel, rokonokkal, ismerősökkel, a nyárlőrinci Buzás János Általános Iskola, végzős diákjainak ballagása alkalmából.

 

A tanév utolsó előtti napján még több színű ruhában, felismerhetetlenségig kifestve tartottak vidám ballagást a nyolcadik osztályosok, Egy nappal már alkalomhoz illő ruhában búcsúztak el attól az intézménytől, amelybe nyolc évig jártak. A hagyományoknak megfelelően először minden osztályba bementek Horváth Tibor és Lerner Levente osztályfőnökök diákjai, majd pedig a tornateremben felállított kis színpadra lépkedtek fel a tanulók.

A végzősök virággal köszönték meg tanáraiknak, hogy hosszú éveken keresztül oktatták, tanították őket. A hagyományokhoz híve az megjelenteket Tóthné Nagy Ilona intézményvezető köszöntötte és mondott beszédet. Ezt követően a kiemelkedő munkát végző diákok, könyvjutalomban és oklevél elismerésben részesültek. Az intézményvezető megköszönte azoknak a szülőknek is a munkáját, akik a nyolc év alatt sokat segítettek.