1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Tehetséges gyerekek mutatkoztak be

Talantumka néven szervezte meg a lakiteleki Szivárvány Óvoda és a Lakiteleki Óvodáért Alapítvány a tehetséges lurkók találkozóját, a helyi művelődési házban.

 

A talentum jelentése tehetség, jó szellemi képességgel bíró ember. Hitük szerint minden kisgyermek tehetségígéret valamiben. Az alapítvány kiemelten támogatja a tehetséggondozást. Így jött az ötlet, hogy az óvodások mutassák meg mennyire tehetségesek. A szülőkből, nagyszülőkből és testvérekből adódó közönséget az intézmény vezetője, Sütő Lászlóné köszöntötte, aki elmondta, hogy első alkalommal rendeztek ilyen programot, de hagyományt szeretnének teremteni belőle. A műsor első részében a csoportok mutatkozotak be. A Napsugár csoport Létrácska mesét mutatott be, a Margarétások Hupikék törpikék voltak, a Vackorosok Medve showt mutattak be, a Bóbitások kirándulni mentek, a Pillangósok álomutazáson vettek részt, a Mazsolások százlábúak voltak, míg a Katicások tűztáncot jártak. A program második felében pedig a tehetségműhelyek: Perdülj! Fordulj! Csilingelő Csengettyük, Törperősök, Okoska matekosok, és a Zöldmanók mutatkoztak be. Az ovigalériában a Törpingálók alkotásait lehet megtekinteni. A műsort a nézők hatalmas tapssal jutalmazták.