1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Baráti nyugdíjas találkozó

Az elmúlt években jó kapcsolat alakult ki a lakiteleki és a tiszaalpári nyugdíjasok között. Ezt minden évben meg is ünneplik egy-egy baráti találkozó alkalmával.

 

Szombaton délután a lakitelekiek hívták meg a tiszaalpáriakat. A művelődési házban először jó hangulatú műsort láthattak a jelenlévők. A megjelenteket Tóthné Szűcs Julianna, a lakiteleki nyugdíjas klub vezetője köszöntötte, majd elkezdődött a műsor. Először a Dudorások citerazenekar mutatkozott be, majd dr. Fincziczky Sándorné mondott egy verset. Őt követték a Kádár Lajos Klub tagjai egy humoros jelenettel. Magyar Jánosné egy elbeszélést olvasott fel, ami után a lakiteleki nyugdíjasok tánca következett. Az ifjúsági néptánccsoport két alkalommal is színpadra lépett. Az Árpád Fejedelem Klub tagja a régi időket idézték fel táncukkal, majd ismét egy humoros jelenet következett. A Nyugdíjas Baráti Kör tagjai közül Németh György maga készítette hangszereket szólaltatott meg, Kovács Sándor pedig citerán játszott. A műsor befejezéseként Szecsődi György gitározott és énekeltette meg a közönséget.

Ezt követően terített asztalhoz invitálták a jelenlévőket, ahol finom falatokat lehetett enni, a Laki Konyha, valamint a süteményt sütő asszonyok jóvoltából, amihez finom pálinkát és jó bort lehetett inni. Zenéről Tasi Csaba gondoskodott, amire táncra is perdültek a két település nyugdíjasai.