1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Vidám hangulatú farsang iskolásoknak

A hagyományokhoz híven, telt házzal zajlott a nyárlőrinci iskolai farsang, amit most is a művelődési ház nagytermében tartottak.

 

Ezúttal is úgy volt, ahogyan megszokták már az iskolások. Az alsó tagozatosok adtak műsort, közülük is a negyedik osztályosok, akik A kőleves című mesét mutatták be. Önszorgalomból színpadra léptek egy-egy tánc erejéig a második és harmadik osztályosok. A harmadikosok egy orosz nosztalgia dalra táncoltak, a másodikosok pedig a tél örömeit mutatták be. Természetesen sok jelmezbe öltözött diák ment fel a színpadra, hogy megmutassa minek öltözött. Az asztalokon ott volt az elmaradhatatlan fánk, szendvics és egyéb sütemények, illetve szomjoltó üdítők. Az is hagyomány, hogy a felső tagozatosok átmennek az iskolába, hogy diszkó zenére táncoljanak, míg a többiek a művelődési házban maradnak, és ott szórakoznak tovább.