1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Adventi ajándékok iskolásoktól

Ezúttal nem a megszokott helyen, az általános iskolában, hanem a művelődési ház előtt felállított sátrakban tartották a tiszaalpári diákok adventi vásárukat.

 

Minden osztály készült valamilyen különleges dologgal, amit csekély forint ellenében próbált eladni. Természetesen volt sütemény, édesség, virsli, palacsinta, meg ki tudja hány fajta jó falat, na és nem maradt el a meleg tea és a forralt bor sem. Ez utóbbiból csak a felnőttek ihattak. Persze különböző, saját készítésű, szebbnél szebb karácsonyi díszeket is árultak a tanulók, szülői felügyelet mellett, amit akár sajt részre, akár ajándéknak vásárolhattak meg . Az érdeklődők folyamatosan érkeztek, nézegették mit is vehetnének. Aztán előkerültek a pénztárcák és a megtetszett árut kifizették. A bevételt minden bizonnyal az osztályok használják majd fel, belátásuk szerint.