1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Barackpálinka és Borfesztivál a megye legjobb boraival

Megnyitotta kapuit a látogatók előtt a II. Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál.

 

A népszerű rendezvény a pálinkafőzők, a borászok, a fesztiválozók, Kecskemét Város Bora, valamint a Bács-Kiskun Megye Bora verseny 3 győztesének megáldásával indult a Szent Miklós templomban. Az ünnepélyes megnyitó a főtéri nagyszínpadon folytatódott Dr. Homoki Tamás alpolgármester köszöntőjével. A fesztivál borainak és pálinkájának ismertetése után Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke oklevelet adott át a „Bács-Kiskun Megye Bora 2017” győztes borait előállító pincészeteknek. Ezt követően a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat standjánál sajtótájékoztatót tartott a megyei elnök, ahol elmondta: „az Alföldön terem az ország legnagyobb mennyiségű szőlője, amit a helyi különleges klíma tesz utánozhatatlanná. Hiszek benne, hogy pár év múlva az ország legjobb borai innen, Bács megyéből kerülnek majd a boltok polcaira és a fogyasztók poharaiba.” Rideg László gratulált a soltvadkerti és kiskőrösi borászoknak a kitüntető cím elnyeréséért, melyet egy éven át viselhetnek a borászatok. Ezután a „Megye Bora 2017” címet kiérdemelt borok borászai rövid borbemutatót és borkóstolót tartottak.

A megyei önkormányzat felvállalta a kecskeméti Nagytemplom misebora, a Tokaji borvidékről származó, mádi édes furmint árusítását is, melynek teljes bevételét a Nagytemplom felújítására fordítják.

A megye legjobb borai 2017-ben: fehérbor: Vass Borászat Kunsági Olaszrizling 2016. rozébor: Font Pincészet Cabernet Sauvignon Rosé 2016, vörösbor: Frittmann Borászat Kunsági Merlot 2013