1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Maci csoportosok nyerték a vándor kupát

Családi napot tartottak a gyermeknap alkalmából a nyárlőrinci óvoda udvarán. A gyerekek és szüleik több versenyszámban kipróbálhatták magukat.

 

Az első feladatban a szülőknek talicskában, szlalomozva kellett tolni csemetéjüket, lefektetett gumikerekek között. Ezt követően egy plédben kellett szállítani a csemetéket, a sorvégén kitenni majd visszaszaladni a rajthelyhez. A harmadik feladatban az apukák szemeit bekötötték, az anyuka hátulról, lovas módszerrel, kötéllel irányította párját, hogy merre menjen, míg a gyermek hangjelzéssel „mutatta” a helyes irányt. A negyedik feladatban színes vizet kellett merőkanállal egyik helyről a másikba szállítani úgy, hogy a szülő kezében fogta gyermekét. Aki a legtöbb vizet tudta átvinni, az nyert. A pontok összeszámlálása után a Maci csoportosok bizonyultak a legjobbnak, megelőzve a Katica, Csiga-biga és a Süni csoportosokat, így ők nyerték meg a vándorkupát. Pihenésként szendvicset, süteményt és üdítőt lehetett fogyasztani, amit a csoportok külön-külön kínáltak, de meg lehetett nézni a gyerekekről készült fotókat is.

A vetélkedés ezzel nem ért véget, mert következett a kötélhúzás. Ebben is a csoportok versenyeztek, de csak szülők húzták a kötelet. A legerősebbnek a Katicások bizonyultak, ők végeztek az élen. A program befejezéseként babgulyás várt mindenkit, amit Tóth István készített, mindenki megelégedésére.