1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Ünnepi közgyűlés kitüntetésekkel

Október 21-én délelőtt tartotta ünnepi műsorral egybekötött ülését a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés a kecskeméti Hotel Három Gúnár Rendezvényházban. A rendezvény egyik fő apropója az 1956-os forradalmi megemlékezés volt, de ez alkalommal kerültek átadásra a megyei kitüntető díjak is.

 

A nívós elismerések azoknak a személyeknek, közösségeknek adományozhatók, melyek kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálták a megye érdekeit és javát. A legrangosabbnak számító „Bács-Kiskun Megyéért Díj"-at idén Alföldyné Dobozi Eszter, kecskeméti iskolaigazgató, Hegedűs Béla, tiszakécskei esperes és Szabó Mihály, Jakabszállás nyugalmazott polgármestere kapta. Ünnepi beszédet mondott Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, majd a díjak átadása után svédasztalos állófogadással vendégelték meg a meghívottakat.

BÁCS-KISKUN MEGYÉÉRT DÍJ: Alföldyné Dobozi Eszter kecskeméti iskolaigazgató, Hegedűs Béla tiszakécskei esperes, Szabó Mihály Jakabszállás nyugalmazott polgármestere.

BÁCS-KISKUN MEGYE IFJÚSÁGÁNAK NEVELÉSÉÉRT DÍJ: Dr. Finta József kiskunhalasi plébános, Dobokai Róbertné Simon Dóra csátaljai pedagógus, Fuszkóné Gáspár Judit mélykúti pedagógus.

BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZMŰVELŐDÉSI DÍJA: Dusnoki Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttes, Haránt Károly és Haránt Károlyné, Rupa László.

BÁCS-KISKUN MEGYE MŰVÉSZETI DÍJA: Harsányi Zsuzsanna kecskeméti festőművész, Novák Tibor miskei orientalista műfordító, RÁBL Színpad és Zenei Közösség bajai amatőr színtársulat.

BÁCS-KISKUN MEGYE TUDOMÁNYOS DÍJA: Dr. Bori Rita kecskeméti patológus, Dr. Németh Krisztina kecskeméti okleveles kertészmérnök, Dr. Kutyifa Valentina kardiológusnak, kutató orvos.

BÁCS-KISKUN MEGYE EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ: Dr. Csapi Géza keceli gyógyszerész, Dr. Juhász Márta Nóra kecskeméti főorvos, Dr. Miliás László sükösdi háziorvos.

BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZSZOLGÁLATÁÉRT DÍJ: Dr. Szigeti László a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat nyugalmazott főjegyzője, Szabó Gellért Szentkirály polgármestere, Szász János Attila Petőfiszállás polgármestere.

BÁCS-KISKUN MEGYE SPORT DÍJA: Földházi Dávid kecskeméti úszó, Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület Versenyúszó Szakosztály, Rekedt-Nagy Zoltán kiskunfélegyházi pedagógus.

BÁCS-KISKUN MEGYE NEMZETISÉGEIÉRT DÍJ: Császártöltési Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület, Szűcs Csaba Kiskunhalas alpolgármestere, Tóth Gusztávné dunaegyházi nyugalmazott iskolaigazgató.

BÁCS-KISKUN MEGYE KÖRNYEZETVÉDELMÉÉRT ÉS MEZŐGAZDASÁGÁÉRT DÍJ: Kecskeméti Szatyor Közösség Egyesület, Pap Imre tiszaalpári falugazdász, Zsellér Pál kiskunhalasi nyugalmazott agrármérnök.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK KITÜNTETŐ DÍJA: Garajszki Gabriella a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat területfejlesztési referense, Mayer Andrea a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöki titkárnője.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK ELISMERŐ OKLEVELE: Polyák Tibor Fülöpjakab volt tanyagondnoka, Dr. Majorosi Károly kiskunhalasi főorvos, Dr. Tímár Gyula bajai osztályvezető főorvos.