1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Harangkongatással búcsúztak az iskolától

Két nyolcadikos osztály búcsúzott el a lakiteleki Eötvös Általános Iskolától. A diákok a hagyományokhoz híven az intézmény előtt felállított harang kongatásával köszöntek el az intézménytől.

 

Olajos István igazgató, Olajosné Kádár Ilona és Nádudvariné Révész Dóra osztályfőnökök mögött vonultak végig a végzős diákok az iskola épületében, majd az utcán keresztül tértek vissza a Pedagógusok fájához, ahol a ballagási ünnepséget szokták tartani minden tanév végén. Rokonok, ismerősök, barátok nyújtottak át virágcsokrokat a végzősöknek. A Himnusz hangjai után a hetedik osztályosok köszöntek el a nyolcadikosoktól, majd pedig a végzősök iskolájuktól, tanáraiktól, szüleiktől, diáktársaiktól. Ezt követően megkoszorúzták a Pedagógusok fáját. Olajos István igazgató beszédében sok mindenre emlékeztette a búcsúzókat. Többek között elmondta, hogy amikor beléptek az intézmény kapuján, akkor megkongatták a harangot. Az intézményvezető a kiválóan teljesítő tanulóknak könyvet adott át. Köszönetet mondott azoknak a szülőknek akik sokat segítettek az elmúlt évek során. Elbúcsúzott Nádudvariné Révész Dórától is, aki elhagyja az iskolát és máshol fog dolgozni. Az ünnepség végén a végzős diákok harangkongatással búcsúztak el az iskolától.