1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Megakadályozták a fácánok repülését

Kürtszóval kezdődött és azzal is fejeződött be a fácán vadászat Tiszaalpáron. A közte eltelt néhány óra alatt harminckilenc kakas repülését akadályozták meg a vadászok.

 

Tizenöt vadász, négy hajtó és nyolc kutya vett részt a vadászatban. Mielőtt elindultak volna a puskás emberek megszólalt a vadászkürt, ami után Kőrös Lajos vadászmester ismertette társaival, hogy ezúttal csak fácánra lehet lőni. Természetesen ez a kötelezettség a dúvadakra nem vonatkozott. Ezúttal azokat a bokros, cserjés részeket keresték fel, ahol azt remélték, hogy lesz fácán. Az egyik hajtásban kevesebb, míg a másikban több fácánkakas esett. Nagy segítséget nyújtottak a kutyák, akik egy-két alkalommal összekaptak, de kihajtották a sűrű bokorból a madarakat. Nélkülük nem lett volna olyan jó a teríték. A legszebb lövés dr. Dósa Bélától származott, aki nagyon magasról tudta puskavégre kapni a kakast. Teljesítményért Kőrös Lajos meg is dicsérte. A vadászok három rókát is láttak, de közülük csak egyet tudtak lelőni, a másik kettő el tudott menekülni. Három szajkó viszont sörét által vesztette életét.

A hagyományoknak megfelelően a terítéknél is megszólalt a vadászkürt, majd a vadászmester értékelte a napot és csak utána osztották ki a kakasokat.