1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

A megye polgármesterei Kiskunmajsán találkoztak

Komoly érdeklődés mutatkozott az ebben a választási ciklusban harmadik alkalommal megrendezett szakmai fórum iránt, melyet a megye polgármestereinek tartottak Kiskunmajsán. Az esemény a tapasztalatcseréről, a friss információk átadásáról, a térséget érintő témák megvitatásáról szólt.

 

A fórumot Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Ábrahám-Fúrús András, Kiskunmajsa város polgármestere nyitotta meg. Rideg László beszámolt az előző polgármester találkozó óta eltelt idő alatt a településfejlesztés, az agrárinnováció, az ivóvízminőség javítás és a megye marketing területein elvégzett, önkormányzati munkáról. Kiskunmajsa polgármestere bemutatta a várost, az új testület által elvégzett munkát, valamint a helyi, aktív vállalkozói és civil életet. Rideg László a város önkormányzatának, illetve a Jonathermál Zrt-nek Kiskunmajsa gyógyhellyé nyilvánításának alkalmából elismerő oklevelet adott át.

Ezt követően Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára az önkormányzatokat érintő pályázati lehetőségeket ismertette, miszerint kis mértékű infrastruktúra fejlesztési, illetve leader források igénybevételére lesz módjuk. Szűcs Csaba, Kiskunhalas polgármestere egy jól bevált gyakorlatot mutatott be a romakérdés kezelését illetően. A program lényege, hogy minden oktatási intézményben minimum egy roma pedagógust alkalmaztak, illetve bevezették az utcabizalmi hálózatot. Egy év alatt jelentősen csökkent a roma gyerekek igazolatlan távollétének száma, és észrevehető javulás mutatkozott az oktatási, nevelési lemorzsolódás terén is.

Hegyesi Béla, a Duna, Central Europe és Interreg Europe kapcsolattartója tájékoztatta a jelenlévőket, hogy milyen nemzetközi pályázatokon vehetnék részt. Az első pályázatok beadási határideje lezárult, az újabbak 2016-ban várhatóak. Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának igazgatója a Dél-Alföldi régió és Bács-Kiskun megye turisztikai aktualitásait, trendjeit elemezte a hallgatóságnak.

Farkas Zoltán, a DAOP (Dél-Alföldi Operatív Program) közreműködő szervezeteként beszámolt a 2007-2013 közötti regionális források felhasználásáról. Örömtelinek nevezte, hogy a DAOP részéről nem lesz forrásvesztés, a régióba rendelt forrást év végéig 100%-ban sikerül felhasználni. Összesen 615 db pályázatot támogattak, melynek keretében 68 milliárd Ft érkezett a térségbe. Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a Területi Operatív Programok gyakorlati tudnivalóit taglalta. Elmondta: számos újítás történt a korábbi gyakorlathoz képest. Ezúttal megyei szinten térképezték fel a fejlesztési igényeket, majd a forrást ehhez alakították.

A konferenciát Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott előadása zárta, aki a földárverések technikai lebonyolításáról tartott hasznos tájékoztatót. A résztvevők fakultatív program részeként ellátogattak a múlt héten átadott, kiskunmajsai 56-ös múzeumhoz, illetve a Szanki Ízek Házába, ahol az egyik települési érték, a szanki konyakmeggy készítésének folyamatát ismerhették meg.