1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Nem indulhat Tiszakécske az NB III-ban

Továbbra is úgy készülnek a tiszakécskei labdarúgók, min ha az NB III-ban indulnának, pedig az MLSZ elnöksége nem fogadta el a nevezésüket.

Hiába nevezett az NBB III-ba a Tiszakécske a 2015/2016-as szezonban nem fog az NB-s osztályban szerepelni. A tiszakécskeieket Losonczy László a megyei labdarúgó igazgatóság főtitkára tájékoztatta arról, hogy nem fogadták el a nevezésüket. A tisza-parti város játékosai azonban ugyan úgy heti hét edzéssel készülnek, mintha az NB III-ra készülnének. A keretben sincs változás és az edzéseket is Nyilas Elek szakmai igazgató irányítja. – Hivatalosan semmiféle értesítést nem kaptunk még arról, hogy nem indulhatunk az NB III-ba. Úgy gondolom, hogy nem végleges az MLSZ-nek ez a döntése, mi minden estre fellebbezünk – nyilatkozta Nyilas Elek lapunknak. Eddig még nincs ötvenöt csapatnál több az NB III-ban és hatvanra szeretnék bővíteni. Mi mindent az MLSZ utasításainak megfelelően adtunk le nevezéskor, éppen ezért hidegzuhanyként ért bennünket az, hogy nem fogadták el a nevezésünket. Megpróbáljuk az igazunkat érvényesíteni, mert aki a mai futballban jót akar csinálni, és áldoz rá, stadiont és csapatot épít, nem csak a labdarúgóknak, hanem a városban a sportot szeretőknek, azt engedni kellene dolgozni. Nem tudom, hogy miért nem lehetett zöld utat adni, kit károsítottunk meg mi azzal, hogy neveztünk? Erre nagyon kíváncsi lennék. Ha még sem fogadják el a nevezésünket, akkor természetesen a megyei I. osztályban fogunk indulni. Azt azért el kell mondani, hogy történtek furcsaságok az elmúlt időszakban, mert fogadtak el olyan nevezést is NB II-es csapattól, ahol nincsenek rendben a dolgok. Lehet, hogy mi más elbírálás elé estünk. Természetesen ugyan úgy készülünk heti hét edzésekkel és edzőmérkőzésekkel, mint ha az NB III-ban indulnánk. A szakmai munkát ez a döntés nem befolyásolja – mondta Nyilas Elek.

Az elutasítással kapcsolatban megkerestük az MLSZ kommunikációs osztályát és a következő rövid választ kaptuk. „Az MLSZ elnöksége a 2014. évi I. törvény (a Sportról) 33.§ (4) bekezdésében foglalt korlátozásra tekintettel nem fogadta el a Tiszakécske VSE kérelmét, fellebbezésre nincs lehetőség.”