1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Kulturális évadzáró karácsonyi hangulatban

A hagyományokhoz híven, ilyenkor december közepén szokták megtartani Tiszaalpáron a kulturális évadzárót. A karácsonyfa, amit Kiss Imre ajánlott fel, ezúttal is ott díszlett a művelődési ház nagytermében.

 

Először az Árpád Fejedelem Nyugdíjas Klub táncosai léptek a színpadra, majd Dr. Vancsura István polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Az óvodások karácsonyi műsorát nagy tapssal jutalmazta a közönség. Őket az általános iskola harmadik osztályosai követték. A Horti házaspár új oldaláról mutatkozott be. Sanyi bácsi hegedűn játszott, felesége pedig verset mondott. Szerencsére a tekerőlant nem halt ki a településen. Balla Tibor tanítványával játszott néhány dalt. A Nyugdíjas Baráti Kör tagjai megmutatták, hogy country számra is tudnak táncolni. A Bársony Mihály Népdalkör szinte minden helyi programon fellép ezúttal is színvonalas produkciót mutattak be, csak úgy, mint az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncosai. A műsor végén Vancsura István polgármester köszönte meg a fellépőknek, hogy szórakoztatták a jelenlévőket, majd az időseket és a fellépőket süteménnyel és üdítővel kínálták meg.