1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Közös fotó készült a télapóval

Nincsen olyan gyerek, aki ne várná ilyenkor december elején a Mikulást. Főleg az óvodások azok, akik türelmetlenek, hogy milyen és mekkora csomagot fognak kapni.

 

A tiszaalpári Tündérrózsa Óvodában pénteken délelőtt érkezett meg a Mikulás. Minden csoportba bekopogtatott, ahol énekkel várták a messziről jött télapót. Kicsit megpihent a csoportszobákban, hogy kioszthassa a csomagokat. Ezúttal virgács nélkül érkezett, mert az óvó nénik szerint a kisgyerekek valamennyien jók voltak. A csomagot persze csak az kaphatta meg, aki tudta a jelszót, az pedig nem volt más, mint köszönöm szépen. Akadtak olyanok, akik megszeppenve vették át az ajándékot és alig lehetett hallani, azt, hogy köszönetet mondott érte, míg mások hangosan adták tudtára a télapónak, hogy köszönetüket fejezik ki. Az is előfordult, hogy egy-két kisgyerek szerette volna megnézni, hogy mi rejlik a csomagban, de az óvó nénik azt kérték, hogy ezt halasszák későbbre. Természetesen, aki betegsége miatt nem tudott ott lenni az óvodában, az is megkapta később a csomagot. Minden óvodással külön-külön készült egy közös fotó a Mikulással, így emlékként eltehetik majd felnőtt korukra.