1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Ötven éves a lakiteleki művelődési ház

Ötven éves születésnapot ünnepeltek a nagyközségben. Nem valakinek, hanem valaminek az évfordulóját. 1963. november 7-én adták át a művelődési házat, ami az eredeti terveknek megfelelően a mai napig nincs befejezve.

 

Régi barátok, ismerősök gyülekeztek a művelődési házba csütörtök este. Akadtak olyanok, akik messziről jöttek, hogy részesei legyenek a kulturális intézmény átadásának fél évszázados évfordulóján. A megjelenteket Belicza András programszervező köszöntötte, majd Major Józsefné egykori vb titkár mesélte el azt, hogyan, milyen segítséggel épült meg a ház. Mint mondta, az eredeti terv úgy szólt, hogy később kibővítik majd klubszobákkal, iroda helyiségekkel és egy nagy teremmel, de ez a mai napig nem valósult meg, mert nem volt rá pénzt. A ház külső részét pályázati pénzből nem régen újították fel. Az ünnepség alkalmával jelentették be, hogy pontosan ezen a napon érkezett a hír, hogy a belső felújításra is nyert tizenöt millió forintot az önkormányzat.

Az esten megemlékeztek Gyöngyösi Györgyről, aki az első igazgatója volt az intézmények. Sajnos ő már nem érhette meg ezt az évfordulót. Korábbi munkatársai: Polyák Albert, Lezsák Sándor, Tóth Sándor beszéltek arról, hogy milyen is volt vele együtt dolgozni, milyen feladatokat végeztek, hogyan tudtak összefogni annak reményében, hogy a Lakiteleken élőknek kulturális programokat tudjanak biztosítani. Tóth Sándor váltotta Gyöngyösi Györgyöt az igazgatói székben. Szót kaptak a későbbi programszervező, Vargáné Darabos Márta és Dávid Orsolya is, akik munkájukról beszéltek. Érdekességként merült fel, hogy a ház irányítói, Gyöngyösi György kivételével, valamennyien bevándorlók, de lakitelekivé tudtak válni.

Az ünnepség alkalmával kiállítás is nyílt a galérián, amit felföldi Zoltán ajánlott a jelenlévők figyelmébe. Egykori eszközöket, naplókat, fényképeket, plakátokat nézhettek meg az érdeklődő, és a ház vezetőiről is olvashattak érdekes dolgokat. Az ünnepség sorozat ezzel nem ért véget. Vasárnap Csiky Gergely: A nagymama című színpadi előadásnak a videó felvételét vetítik le, amit 2010-ben az irodalmi színpadosok mutattak be. November 15-én Tóth Sándor, november 22-én Vargáné Darabos Márta, november 29-én pedig Dávid Orsolya, barátai és volt munkatársai találkoznak majd és beszélik meg az egykoron történteket. A programsorozat november 30-án a Magyarkanizsai Udvari színház előadásával zárul.