1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Több száz vállalkozó a networking ünnepén

Amikor egy üzleti filozófiának és a networkingnek köszönhetően egy év alatt világszerte 13,6 milliárd dollár, hazánkban pedig 39,3 milliárd forint értékben generálnak egymásnak üzletet a vállalkozók, az olyan siker, amelyet örömmel ünnepel meg az üzleti közösség. Régiónkban Kecskeméten tartják az első networking konferenciát helyi vállalkozóknak

A Nemzetközi Networking Hét keretei között világszerte 62 ország vállalkozói találkoznak, hogy irányított körülmények között cseréljék ki kapcsolati tőkéjüket, tudásukat, üzleti információikat. Az idei konferencia azért rendkívüli, mert a budapesti központi eseményen kívül vidéki helyszínek (Kecskemét, Pécs, Debrecen, Győr) is becsatlakoznak. A szervezők idén az önképzés fontossága köré építették fel az esemény tematikáját. A résztvevők olyan elismert szakemmberekkel találkozhatnak, mint Avidor András networking- és franchise szakértő, Bruck Gábor, döntéspszichológus, a Sawyer Miller Group elnöke, Wolf Gábor, online marketing tanácsadó, a Marketing Commando alapítója, Dr. Magyar Lóránt, motivációs előadó, életvezetési tanácsadó, vagy Tóth Péter, a Lipóti Pékség alapító-tulajdonosa. "A networking és az ehhez kapcsolodó események azt jelentik, hogy folyamatosan dolgozunk a kapcsolatainkon. Nem csak a kinyitásukon, hanem a tartalommal való feltöltésükön is, hogy adni tudjunk benne másoknak. A BNI Magyarország és tagjai ennek köszönhetik sikereiket!" – mondta a programsorozat kapcsán Ferling József, a BNI Magyarország kommunikációs igazgatója. A Business Network International (BNI) évről évre növekvő érdeklődés mellett megrendezésre kerülő rendezvénye esettanulmányok, konkrét példák révén ad betekintést a sikeres kkv-k üzleti gyakorlatába. Mindezt a már 10 éve Magyarországon is bevált üzleti modell, a jutalékmentes ajánlásokra épülő, "Aki ad az nyer!" filozófia mentén szerveződő networking fogja össze, melyben világszerte 200 ezer, idehaza mintegy 1000 vállalkozás vesz részt.

Jelentkezés: www.networkingkonferencia.hu