1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Mozgalmas napok testvérmegyénkben

A kecskeméti kórház munkatársai kilencedik alkalommal tartottak egészségügyi szűrővizsgálatot Erdélyben. A program a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Hargita Megyei Tanács között jól működő testvérkapcsolat eredménye. Az idei évben Csíkszentgyörgy adott otthont a szűrőprogramnak, és ismét nagy számban vett részt a helyi lakosság.

 

A programot záró sajtótájékoztatón Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy a Hargitával való együttműködés példaértékű, hiszen az kiterjed a szakképzés, infrastruktúra, mezőgazdaság, élelmiszeripar fejlesztés területére is. Ígérete szerint az orvos csapat jövőre visszatér Hargitába.

Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke köszönetet mondott az önzetlen segítségért Bács-Kiskunnak, és emléklapot adott át Rideg Lászlónak annak elismeréséül, hogy folytatja elődje, Bányai Gábor munkáját.

Május 14-17. között került megrendezésre a Csík Expó az erdélyi Csíkszeredán, idén immár 25. alkalommal. A rendezvényt Rideg László elnök vezetésével a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat delegációja is megtekintette. A kiállítással egybekötött vásáron 85 kis- és középvállalkozó vett részt, többek között megyénkből is. A hazánkhoz közeli piacok felkutatása nyújthat export lehetőséget termelőink számára – nyilatkozta Rideg László.

A négy napos eseményen több százféle terméket tekinthettek meg a látogatók a bútoroktól az esküvői tortákon át, a gyapjú és más ruhaneműkön keresztül egészen az építkezési szigetelő anyagokig, élelmiszerektől a szolgáltatásokig.