1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Szálloda szintű lett az Idősek Otthona

Jótékonysági estet tartottak az idősek otthonának megsegítésére. Közel kétszázan gyűltek össze, hogy támogassák a rendezvényt, és azzal együtt az intézményt.

 

A tiszakécskei Idősek Otthonának felújítása nem régen fejeződött be. A beruházás hetvenhatmillió forintba került. A jótékonysági est résztvevői kivetített képeken keresztül láthattak a kivitelezés folyamatait és a végleges állapotot. Előtte azonban Tóth János polgármester és Kovács Ernő szólt a jelenlévőkhöz. A kormánymegbízott elmondta, hogy egy évvel korábban még azon dolgoztak, hogy hogyan fog megújulni a szociális otthon. Mára viszont méltó helyet tudnak biztosítani az ott élőknek. Balogh László vállalkozó azt ígérte, hogy egy éven keresztül tésztával fogja finanszírozni az intézményt. Ezt meg is tette, és az óta is a cége biztosítja az otthon tészta szükségletét. Az esten ötvenezer forintot ajánlott fel az intézménynek. Zombor Zoltánné intézményvezető köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik valamilyen szinten támogatták, támogatják az Idősek Otthonát. Sok felajánlást kaptak a rendezvényre. Reményét fejezte ki, hogy a jótékonysági est ezúttal is meghozza gyümölcsét, és mindenki jól érzi magát, mert egy jótékonysági rendezvénynek az is acélja, hogy a segítség, a támogatáson felül jól is érezzék magukat az adakozók. Természetesen minden segítség jól jön az otthonnak – mondta. Az elmúlt évi jótékonysági est bevételét arra fordították, hogy az Idősek Otthonának új szárnyát komfortosabbá tegyék. Az emeleti részen pedig légkondicionálót szereltettek fel. Zombor Zoltánné azt is elmondta, hogy a felújítások következtében az otthon szálloda színvonalú lett, amire nagyon büszkék mindannyian. Mind a negyvenkét lakó jól érzi magát benne. Eben nagy része van az önkormányzatnak, és mindenkinek, aki segítséget nyújtott a megvalósításban. A Kossuth utcai huszonkét gondozottat áthelyezték a Vörösmarty utcaiba, így most egy helyen van mind a negyvenkét lakó.

Pályázati segítséggel az intézmény nem csak belülről, de kívülről is megszépült. Kicserélték a nyílászárókat, hőszigetelték a falakat, lecserélték a cserepeket, és természetesen a belső terek is megújultak. A földszinti rész felújítása nem volt benne pályázatban, az a Városgondnokság és az önkormányzat segítségével újulhatott meg. Öt négy ágyas szobában lakhatnak a földszinten az otthon lakói. A város első liftje is az Idősek Otthonában található. Az emeleten öt négy férőhelyes és egy két ágyas szobát alakítottak ki. Mozgáskorlátozott fürdőszoba is található az épületben.

Egy jótékonysági est nem maradhat el műsor nélkül. Ezúttal a Zafira Dance Team tagjai a Nagyidai cigányok musicalból adtak elő részletet. Ezzel még nem fejeződött be a program. Az intézmény dolgozói is cigány táncot mutattak be, hatalmas sikerrel, a jelenlévők ugyanis visszatapsolták őket. A tartalmas vacsorát az otthon szakácsai készítették. Ezt követően meglepetés következett, mert a nyitótáncot, az otthon két lakója Terényi Ferencné és Lestyán András nyitotta meg. Ezt követően a jelenlévők is táncra perdültek és hajnalig szórakoztak.