1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Jótékonyságból tekerték a kerékpárokat

Az autizmus világnapja alkalmából BringAuti néven jótékonysági kerékpáros teljesítménytúrát szerveztek Kecskeméten. Az első alkalommal meghirdetett rendezvényre közel százan jelentkeztek.

 

Nem csak a megyeszékhelyről, és a környező településekről, de távolabbról: Kiskunhalasról, Dunaújvárosból, Tatáról is voltak részt vevők, akik a jótékonysági teljesítménytúrára beneveztek. Közöttük voltak érintett szülők, fogyatékkal élő fiatalok, de olyanok is, akik a jó cél érdekében ültek kerékpárra és tekertek 32, 52, vagy éppen 85 kilométert. Ott volta Boronkay Péter paratriatlon világbajnok is. A túra résztvevői a Kossuth szobor előtt gyülekeztek szombaton délelőtt. A nevezés után először a városközpontban tettek egy kört, majd elindultak az első állomás, Nagykőrös felé. Az úton teljesen együtt haladt a mezőny. Nagykőrösön is a Kossuth szobor előtt volt az első frissítő állomás, ahol megpihentek a kerékpárosok. Almát, csokoládét, ásványvizet és üdítőitalt fogyaszthattak. A kis pihenés után, a legrövidebb távot teljesítők, visszaindultak Kecskemétre, a többiek pedig Kocsér felé vették útjukat. Azon a szakaszon a nagyobb sebességre vágyók belehúzhattak, de Kocsér központjában bevárták a többieket. Ott kétfelé szakadat a társaság. Az egyik fele Szentkirály irányába visszaindult Kecskemétre, hogy letekerje az 52 kilométert, a másik fele pedig Tiszakécske felé vette az irányt. Ők Tiszabög szélét érintve betekertek a Tisza-parti kisvárosba, ahol frissítő várta őket. Ott is kis pihenő következett, majd Lakiteleken újabb frissítő állomás várta őket. A célban mindenkit zsíros kenyérrel, ásványvízzel és üdítővel vártak. A támogatók jóvoltából tombolasorsolás is volt, ahol szinte mindenki nyert valamit.

A Kecskeméti Autizmus Centrum javára rendeztük meg a kerékpáros teljesítménytúrát – vélekedett Soltész Veronika főszervező, aki maga is érintett szülő, az Autisták Országos Szövetségének elnökségi tagja. A kerékpártúrára közel százan neveztek. Örömmel tölt el, hogy nem csak Kecskemétről. A nevezési díjakból befolyt összeget, ami több mint százhetvenezer forint volt, átadtuk az Autizmus Centrum vezetőjének, Berta Istvánnénak. A teljesítmény túra mellett az autizmus világnapja kapcsán, az ország különböző pontjáról érkezett autizmussal élőket ellátó szervezetek mutatkoztak be szóróanyagokkal, illetve olyan termékeket állítottak ki, amelyet autizmussal érintettek készítettek. Ezzel szerették volna megmutatni, hogy milyen értékteremtő tevékenységre képesek az érintettek segítséggel. A rendezvény célja, azon kívül, hogy egy jó hangulatú kerékpározás, az autizmus világnap kapcsán, az autizmussal élők nehézségeire való felhívás, illetve a társadalmi tudatosítás is a mögöttes üzenete, ennek az eseménynek. Hagyományteremtő jelleggel hívtuk életre, és az elkövetkezendő években is szeretnénk április 2 környékén – ez a dátum ugyanis az autizmus világnapja – megrendezni. Azt reméljük, hogy évről-évre többen fognak majd kerekezni – mondta Soltész Veronika.