1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

A rendőri munkáról tartottak fórumot

Járási egyeztető fórumot tartottak Tiszakécskén, ahol a megyei rendőr főkapitányság szakembere egyfajta jelentést tett a jelenlévő települések képviselőinek.

 
 

Polgármesterek, jegyzők, polgárőrök, intézményvezetők, hivatali dolgozók vettek részt azon a tanácskozáson, melyet Arató László, a Bács-Kiskun megyei rendőr főkapitányság rendészeti igazgatóságának a vezetője tartott a járási hivatal nagytermében. – Évek óta megtesszük, hogy azok az intézmények, társhatóságok, civilszervezetek, akik valamilyen formában a rendőrség munkáját tudják segíteni, egy fajta képet kapjanak, az elmúlt évi teljesítményünkről, problémánkról. Fontos, hogy a 2015. évi fő feladataink tekintetévben próbáljunk egy fajta párbeszédet kialakítani partnereinkkel. Azt kell mondani, hogy a megyében folyó rendőri tevékenység – ami jónak mondható – csak úgy képzelhető el a jövőben is, ha még szorosabb együttműködés jön létre a hatóságokkal, intézményekkel, civilszervezetekkel. E nélkül nem tudjuk elérni azt, hogy kevesebb bűncselekmény és jogsérelem érje az állampolgárokat. Ez a fórum is ezt a célt szolgálta. Próbáljuk keresni az új utakat, lehetőségeket, ami a korábbi években jól működött, de az utóbbi időben esetleg más formában megújulva még jobban előreviszi azt, hogy a lakosság biztonsági érzete rendben legyen –mondta az alezredes.

 
 

Az elmúlt évben a közterületi szolgálatok növelése volt a cél, amihez kormányzati segítséget is kapott a megyei kapitányság és a tiszakécskei őrs is. Ennek köszönhető az, hogy csökkent a közterületi bűnesetek száma. Kevesebb bűnügy miatt több idő jutott az érdemi feldolgozásra, és nagyobb esély volt arra, hogy az elkövetőt sikerül elfogni. Szó volt arról is, hogy Bács-Kiskun megye a megyék közötti rangsorban utolsó helyen áll, az ittas vezetés tekintetében. A legnagyobb elmaradás ezen a területen van. Ezért is volt hasznos a fórum, hogy mindezt Arató László elmondhatta. Ezt ugyanis csak kevesen tudták eddig. Aki ugyanis kimegy magánterületről a közútra, sajnálatos módon találkozhat ezzel a veszéllyel. A tervek között szerepel, bevonva a civilszervezeteket is, hogy ezt a nagy ittas vezetési számot csökkenteni tudják.

 
 

Az idei elképzelésekről annyit mondott a rendészeti igazgatóság vezetője, hogy alapvető feladat a nyomozási eredményesség fokozása. Kevesebb ügyet, adott esetben magasabb szinten lehet és kell is végrehajtani. A közlekedésben a sérüléses balesetek számának a csökkentését is célként jelölték meg. Ezen belül pedig az ittas vezetők arányának a visszaszorítását, hogy el tudjanak mozdulni a megyék közötti utolsó helyről.