1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Nem maradt el játék a farsangi mulatságon

Minden évben a művelődési ház nagyteremében rendezi meg a nyárlőrinci óvoda a farsangot. Ezúttal is valamennyi csoport óvodásai jelmezbe öltözve léptek fel a színpadra.

 

Mindig nagy érdeklődés kíséri az óvodai farsangot a településen. A mostani rendezvényen azonban kicsit kevesebben voltak a megszokottnál, de az annak tudható be, hogy sok kisgyerek az influenza miatt nem tudott részt venni a mulatságon. Már minden kis óvodás jó előre tudta azt, hogy minek fog beöltözni a farsang alkalmával. A szülők mindent megtettek annak érdekében, hogy teljesítsék csemetéjük kívánságát. Így változatosságban nem volt hiány. Először a jelmezbe öltözött gyerekek vonultak fel a színpadra, akik tudatták a jelenlévőkkel, hogy minek öltöztek be. Ezt követően az óvó nénik Tarka barka mesét mutattak be, aminek egy macska volt a főszereplője. Azt ugye mondani sem kell, hogy az óvó nénik produkcióját mindig siker koronázza, és ez most sem volt másképpen. A legjobban persze a gyerekek örültek a mesének, de a szülők is várakozással tekintettek az előadás elé.

A játék nem maradhat el a farsangi mulatságon. Akik akarnak, azok bekapcsolódhatnak. Természetesen minden játék úgy zajlik, hogy a szülő a csemetéjével együtt vesz részt benne. Az étel és az ital fogyasztása szinte mindig szerepel a versenyek alkalmával. Persze különböző módon, de azért valami különlegesség azért minden alkalommal van benne. Ezúttal joghurtot kellett enni, de nem ám az óvodásoknak, pedig ők nagyon szeretik, hanem a szülőknek, akiket a gyerekek etettek. Aki látta annak az arcán nem csak mosoly kerekedett, de nevetett is, persze nem a gyerekeken. A másik produkció az, amikor nem szilárd, hanem folyékony ételt kell a szülővel megitatni, és üvegből. Ugye nem kell ecsetelni, hogy akadt olyan felnőtt, aki jobban tudta az üveget kiüríteni, mint a másik, hogy az férfi volt-e vagy nő, az teljesen mellékes. A legnagyobb sikert a plüss állatok dobása jelentette. Ennek az volt a lényege, hogy az egyik oldalon a gyerekek álltak, tíz kosárban elhelyezett plüss állatkákkal, a másik oldalon pedig a szülők egy lavórral. A feladat az volt, hogy a gyerekeknek át kellett dobni a szülőhöz a plüss állatot, akik a lavórral kaphatta el. Az győzött, aki legtöbb plüss állatot tudta begyűjteni. A zokni párosítás is érdekes feladat volt. Egy nagy kosárban különböző zoknikat tettek, amit a gyerekeknek kellett összepárosítani, odavinni a szülőhöz, aki a szokásos módon összehajtotta.

Az anyukák természetesen ezúttal is készültek a farsangra, és mivel mással, mint különböző süteményekkel. Persze a fánk sem hiányzott. Bár ezúttal kevesebben voltak a farsangi mulatságon, az egyöntetű vélemény az volt, hogy jobb volt, mint az elmúlt évben.