1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Együtt farsangoltak a lakiteleki és a tiszaalpári nyugdíjasok

Régóta jó kapcsolatokat ápol a lakiteleki nyugdíjas, valamint a tiszaalpári Árpád Fejedelem Nyugdíjas Klub. Egymás rendezvényeire el szoktak menni, így a lakitelekiek a farsangi mulatságukra meghívót küldtek a tiszaalpáriaknak.

 

Népes delegációval érkeztek a szomszéd településről, hogy részesei legyenek a mulatságnak. Műsorral is készültek. A helyi klub tagsága ezúttal nem csak Zobokiné Kiss Anita polgármestert hívta meg, hanem a képviselőket is, akik közül ott volt: Madari Andor alpolgármester, Belicza András, Dombi Sándor és Szentirmay Tamás. A jelenlévőket a klub elnöke Csinger Sándorné köszöntötte, majd átadta a mikrofont Zobokiné Kiss Anitának, aki a farsang alkalmával varázslónak öltözött. Nem jött üres kézzel, az önkormányzat nevében egy nagy ajándékkosarat hozott, amit Madari Andor adott át. Kiss Jánosné a vendég klub elnöke virággal köszönte meg a maghívást.

A köszöntők után először Szabados Zoltán (Lúdas Matyi) táncra invitált két-két párt, akiknek papíron kellett táncolni, de úgy, hogy mindig kisebb, kisebb lett a papír. Az a pár nyert, akinek legnagyobb maradt a papírja. Ezt követően az Ilók és Mihók mesét mutatták be. A tiszaalpáriak vidám lakodalmas jelenetükkel nevetésre késztették a jelen lévőket, majd ismét Ludas Matyi következett egy almás játékkal. Nem maradt el a jelmezes bemutatkozás sem a legjobb jelmezekre lehetett szavazni. Ezután a vacsorát tálalták fel, amit a Laki-Konyha Kft. készített. Mikor mindenki megvacsorázott, lazításként meg lehetett mozgatni a lábakat. Sajnálatos módon mind két klubban kevés a férfi, így a nők vitték a prímet. A helyi klubból néhányan táncórára is járnak. Szabó Tibor irányításával a maguk szórakozására tanulnak különböző táncokat. Sirtakit is szambát mutattak be, amit nagy tapssal fogadtak a jelenlévők. Ezt követően szinte mindenki bekapcsolódott a táncba. Jó hangulatban telt el az este.