1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Eredményes és törvényes volt a választás Tiszaalpáron

Ma délután átvette megbízólevelét az október 12-én megválasztott tiszaalpári polgármester, valamint az önkormányzati és nemzetiségi képviselők. Biczók Mihály a választási bizottság elnöke ismertette a választás eredményét a jelenlévőkkel.

 

Elsőként a megválasztott polgármestert, dr. Vancsura Istvánt köszöntötte, majd a nyolc önkormányzati és a három nemzetiségi képviselőket. Tiszaalpár lakosai közül 4150-en szavazhattak. Ebből 1659-en járultak az urnák elé, ami 39,8 százalékot jelent. A 2010-es választáshoz képest most négy százalékkal kevesebben mentek el szavazni, még akkor is, ha kevesebb volt a választópolgárok száma, mert akkor4114-en voltak. Közülük 1807-en mentek elszavazni, ami 43.92 százalékos részvételt jelentett.

A polgármester választásnál 17 érvénytelen szavazólapot számoltak össze, az önkormányzati képviselőknél huszonhatot, a megyei listás választásnál pedig ötvenötöt. Az érvényes szavazatok száma a polgármester esetében 1641, az önkormányzati képviselőknél 1633, a megyei listánál pedig 1602 volt. A nemzetiségi választásnál 101-en adhatták volna le voksukat, ebből ötvenhárman mentek el szavazni. Három érvénytelen szavazat született. Az érvényes szavazatok száma így ötven volt, ami 50,48 százalékos részvételt jelentett.

A választás nem múlt el úgy, hogy ne lett volna kifogás. A választás előtt kettőt adtak be, amely a kampányhoz és a médiához kapcsolódott. Mind két kifogást áttették a területi választási bizottsághoz, mert azok feladatkörébe tartoztak. A bizottság mind a két beadványt elutasította. A szavazás napján is két darab kifogás érkezett. Az egyik a szavazatszámláló bizottság egyik tagját érintette, a másik pedig a szavazókörzettől számított150 méteren belüli plakátokra utalt. Mind két esetet megtárgyalta a helyi választási bizottság, és mind kettőt elutasította. Biczók Mihály úgy összesítette a 2014-es önkormányzati választást, hogy eredményes és törvényes volt. Dr. Vancsura István polgármester is gratulált a képviselőknek és együttműködő munkát kért mindenkitől. Ezt követően Biczók Mihály átadta a megbízólevelet a megválasztott polgármesternek, majd pedig az önkormányzati képviselőknek: dr. Taricska Tibornak, dr. Vancsura Zoltánnak, Bartók Istvánnak, dr. Csernus Tibornak, Csernák Zsoltnak, Kézsmárki Lászlónak, Győri Istvánnak és Ajtai Elemérnének. Ajtai Elemérné a nemzetiségi önkormányzatnak is a tagja lett. Rajta kívül Ajtai Elemér és Csóka Tamás vehette még át a megbízólevelet.