1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Motorok és quadok versenyeztek Tiszaalpáron

Az elmúlt héten, szerdán lehullott nagy mennyiségű eső sem akadályozta meg a Tiszaalpári Motoros Egyesület tagjait abban, hogy megrendezzék augusztus 9-én a VII. Tiszaalpári Motoros Napot.

 

A motocross pálya csütörtökön még víz alatt áll, valamint a sátor és a családi programok tervezett helye is, így a szervezőknek azonnal kellett cselekedniük, hogy a motoros nap ne kerüljön veszélybe. Hála a kitartó emberek és gépeik munkájának a vizet sikerült elvezetni a területről. A crosspálya egy kisebb részét le kellett zárni, a többi része azonban kitűnően alkalmas volt a megmérettetésre. A motorosok és quadosok 10 órától gyülekeztek, és a pályán megkezdődött a szabadedzés. 13 órakor dr. Vancsura István polgármester nyitotta meg a rendezvényt. Ezt követően kezdetét vette a motoros felvonulás Tiszaalpár főbb utcáin. A felvonuló motorosok egy helyen megállva koszorúzással és a felbőgetett motorjaikkal fejezték ki tiszteletüket a közel múltban elveszített barátjuk és támogatójuk, Bálint Imre emléke előtt. A felvonulás befejezését követően Szőllősi Péter „Pepe” kezdte meg streetfighter showját a közönség nagy örömére, majd a crossmotorosok és quadosok megmérettetése vette kezdetét. A versenyre számos városból és településről érkeztek motorosok.

Eredmények, gyermek quad kategória: 1. Bozóki Bendegúz (Kiskunfélegyháza), 2. Ollári Ádám (Tiszaalpár), 3. Popper Ádám (Tiszaalpár). 50 lóerő alatti motorok: 1. Bozó János (Mindszent), 2. Oláh Dávid (Kiskunlacháza), 3. Ferencz Tamás (Túrkeve). 50 lóerő feletti motorok: 1. Czinege Attila (Túrkeve), 2. Zelei Márk (Budapest), 3. Sándor Béla (Orosháza). Nagy quadok: 1. Horváth József (Lakitelek), 2. Fricska Szabolcs (Tiszaalpár), 3. Novák Gábor (Tiszaalpár).

A szervezők nagy örömére 12 csapat indult el a népszerű játékon, a Sörpörgőn, melyre bárki benevezhetett a felnőttek közül. 1. helyezett lett: Kiss Ferenc, Marsa István, Novák Gábor, 2. Bozó Norbert, Hekkel Zsolt, Konfár Norbert

holtversenyben a Novák Zoltán, Lipcsei Zoltán, Tógyer László csapattal. 3. pedig Berczeli Dániel, Mészáros Attila, Török Zoltán.

Természetesen a sárdagonya és a sárkötélhúzás sem maradt el, mert alapanyag volt bőven és a bevállaló kedvű emberekből sem volt hiány. A motoros egyesület a családokról, a gyerekekről sem feledkezett meg. Őket várta az ingyenes ugrálóvár, a SEGWAY gépek, valamint a Gyerekekért Alapítvány jóvoltából a trambulin és az arcfestés.

Az esti buli hangulatfelelősei: Dj. GAZSO és a Két Zsivány voltak.

Köszönetet mondunk a támogatóinknak: - Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat, dr. Vancsura István, Kalandfarm, Füredi Autósiskola, Duna Aszfalt, Dragon József , id. Barna Sándor, ifj. Barna Sándor, Kádár Attila, Novák Gábor, ifj. Kacziba Sándor, Győri László, Szatmári András és családja, Kiss Ferenc és családja, CBA üzlet, Pici ABC, Matic Kft., Kutasi János, Ollári Olivér, Forczek Máté. Köszönet a rendőrségnek és a polgárőrségnek, hogy biztosították a motoros felvonulást!