1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Ökológia katasztrófát akadályoznak meg Tiszaugon

Nagy teljesítményű szivattyúkkal nyomatják a folyóból a holtágba a vizet, mert a tó vízszintje több mint fél méterrel kevesebb a kelleténél.

 

Szombat hajnaltól napi huszonnégy órában két nagy teljesítményű szivattyúval nyomatják a Tiszából a vizet a holtágba. A nagy meleg miatt ugyanis hatvan centimétert apadt a tó. 180 centiméter helyett csak százhúsz az üzemi szint. – Ökológiai katasztrófát akadályozunk meg azzal, hogy a folyóból feltöltjük a holtágat – mondta Sinka Ferenc polgármester. Nagy teher ez az önkormányzat számára, de ha nem tesszük meg, akkor hamarosan hal pusztulás lett volna. Két nagy teljesítményű szivattyú dolgozik, amelyek másodpercenként háromszáz liter vizet tudnak átemelni. A szivattyúk addig fognak működni, míg az üzemi szint egy méter hetven centit el nem éri. Ez a magasság augusztus végéig, míg a nagy melegek tartanak, biztosan elég lesz. Számításaink szerint az átemelés két és fél millió forintba fog kerülni. A költségeket a Holt-Tisza tulajdonosa az önkormányzat, valamint az üzemeltető Király és Társa Kft. fele-fele arányban viseli. Sajnálatos módon az üdülő tulajdonosok nagy része nem érzi át ennek a súlyosságát, és nem járulnak hozzá a költségek finanszírozásához – mondta Sinka Ferenc.