1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Együtt nótáztak lakitelekiek a nyárlőrinciekkel

Összejövetelt tartott a lakiteleki és a nyárlőrinci népdalkör. Ezúttal Lakiteleken a művelődési házban volt a „találka”. Az ízletes vacsora után nem csak énekeltek, de táncoltak is a jelenlévők.

 

Évek óta, és talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy évtizedek óta a lakiteleki és a nyárlőrinci népdalkör vezetője Csinger Sándorné. Az egykoron a lakiteleki általános iskolában éneket tanított, ma már nyugdíjas pedagógus, tovább vitte szakmai ismereteit és mind a két településen népdalkőrt hozott létre. Először Lakiteleken, majd később Nyárlőrincen „gyűjtötte” össze a jó hangú felnőtt énekeseket. Munkássága alatt számos kiemelkedő minősétésű eredményeket értek el a népdalkörök, Lakiteleken és Nyárlőrincen is egyaránt. Szokás és hagyomány már az, hogy egy-egy évben mind a két településen tartanak összejövetelt. Ilyenkor, megvendégelik egymást, és természetesen nem marad el a nótázás, sőt a tánc sem. Ezúttal Lakiteleken a művelődési házban jöttek össze, hogy egy vidám estét eltöltsenek, amiben nem is volt hiány. A finom ízletes vacsora után, amit a Laki-Konyha Kft. készített, először csak hallgatták Belicza András zenéjét, majd énekelték is a nótákat, később táncra is perdültek. A zenélésbe bekapcsolódott Kiss Béla is, aki harmónikájával húzta a nótákat. Később jött egy meglepetés is, mert Varga Lajosné elhozta a fagylaltgépét és jóízű fagylalttal kínálta meg a jelenlévőket. Aki akart, az többször is kérhetett. Természetesen nem csak enni is fagylaltozni lehetett, hanem jó fajta pálinkát, likőrt és bort is lehetett inni. Néhány pohár elfogyasztása után még jobb lett a hangulat, és a jelenlévők, a zenészekkel együtt énekelték a nótákat. Legközelebb Nyárlőrincen fognak találkozni, és ismerve az ottani közösséget, ott is jó, és vidám hangulatban fog majd eltelni az este.