1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Elégedetlenek a szennyvízberuházással

A Tiszaalpáron élők egy része elégedetlen a szennyvízberuházás kivitelezőivel, mert a falut élhetetlenné tették. A technológiai megoldás és a gépek, amelyekkel dolgoznak, már nem korszerűek.

 

- Valamilyen megoldást kellene találni, a település vezetőinek, mert úgy érzem, hogy nem érzik saját magukénak a szennyvízcsatorna kivitelezését, amit nem tudok megérteni – mondta Czinege István vállalkozó. - Nekünk nagy kárunk származik abból, hogy a vevőink elszoknak tőlünk, az autóink tönkremennek, a munkatársaink pedig nem tudnak időben bejönni a munkahelyükre, mert nem tudják, hogy merre kerüljék ki a falut. Nem tudom, ki fog kártérítést fizetni a személyautók károsodása miatt. Tönkretették a mellékutakat, amelyek személyautókkal járhatatlanok. Az is érthetetlen, hogy a főutakat szétmarták, és sokáig úgy volt, nem nyúltak hozzá. Lassan haladnak a munkálatokkal, többször is visszatérnek oda, ahol már elméletileg befejezték a csövek lerakását. Egy bizonyos ideig tűrtünk, de hónapokon keresztül ugyanaz van. Ilyen balkáni viszonyokat sehol sem láttam még, ahol csatornáztak az országban. Olyan alvállalkozók dolgoznak, akiknek semmiféle munkakultúrájuk nincs. Az is furcsa, hogy a település vezetői nem nézik a lakosság érdekeit, nem szólnak arról, hogy mi lenne jó az itt élőknek. Gazdátlannak érzem az egész munkafolyamatot. A falu leamortizálódik ebben a csatornaépítésben, és lehet, hogy több kár lesz benne, mint haszon.

- Most akarunk a házunknál külső felújítást végezni, de a szennyvizesek miatt semmit sem lehet csinálni – meséli Gulyás Andrásné. - A földet nem szállították el, így a por mindent ellepett és ellep. A csatornafedelünket elvitték, azt ígérték, hogy majd hoznak helyette másikat. Azóta sem hoztak, pedig ennek már több hete. A buszok felkavarják a port, szellőztetni sem lehet. Kaptunk egy olyan papírt, mely szerint június 20-ig a mi utcánkra terelik rá a forgalmat a főútról. Az árkok tetejét kőzúzalékkal és mészkőőrleménnyel töltötték fel, így annak a porát is mi szívjuk be. - A polgármester háza előtt mindig rendbe tették az utat, de ettől még élhetetlen a falu – vélekedett egy nevét elhallgató helyi lakos. Semmi logika nincs abban, ahogyan végzik a kivitelezők a munkát. Nincs, vagy legalább is nem látszik semmilyen koordinálás. Nem egy utcával előfordult az, hogy nem tették ki a táblát, hogy zsákutca. Csak mikor már odaért az ember, ahol dolgoztak, látta azt, hogy nem tud tovább menni. Az is problémát jelent, hogy nem állítják helyre az elkerülő utakat. Ami nagy gondot okoz még, hogy magasan van a talajvíz. Ezt előtte nem nézték meg? Olyan is előfordult, hogy az egyik nap az udvarban rakták le a csöveket, a másik nap az utcán, de a kettő nem ért össze. Ezért újra fel kellett bontani mind a két részt.

- Nem csak a kivitelező, de mi is látjuk a problémákat, azt gondolom, hogy még egy hónapnak el kell telnie ahhoz, hogy változás történjen – vélekedett a dolgokról dr. Vancsura István polgármester. - A kivitelező locsolja azokat a részeket, amelyeken felbontotta az utat, hogy ne legyen por, de ez kevésnek bizonyul ebben a nagy melegben. Gondot jelent az is, hogy sokan nem tartják be a 30 kilométeres sebességkorlátozást. Ha betartanák, akkor nem lenne ekkora por. Sajnos a mészkőőrlemény jobban porol, mint a föld. Megkérdeztem a kivitelezőt, hogy miért nem mart aszfalttal töltenek? Azt a választ kaptam, hogy az lassan zsugorodik. Ha arra húznák rá az aszfaltot, akkor biztosan megrepedne, különösen ott, ahol csak sávos helyreállítás lesz. Azt tudnia kell a lakosságnak, hogy szigorú mérnökcsapat ellenőrzi az egész munkafolyamatot. Ha valahol hibát találnak, akkor azt kijavítják. Összesen tizenhét alvállalkozó dolgozik a településünkön. Közöttük vannak olyanok, akik jól végzik a munkájukat és olyanok is, akik kevésbé. Nagy gondot jelent, hogy Újfalun magas a talajvíz. Ott pedig szivattyúzni kell. Megértem azokat, akiknek a háza előtt hetek, hónapok óta szivattyúznak, hogy már nem szívesen látják ezt, de nem lehet abbahagyni, mert akkor visszamegy a víz. Ennek megvan a technológiája, amit be kell tartani. Jelentkeztek már családok, akik nehezen viselik a monoton zúgást, de nem tudunk mit tenni. Arra kérek mindenkit, hogy legyen türelemmel. A tisztítóépítés is jó ütemben halad. Bízom abban, hogy a próbaüzem augusztus végén, szeptember elején elkezdődhet. A próbaüzem hat hónapig tart, de ebből kettőnek, olyannak is kell lenni, amikor hideg van. A próbaüzem alatt nem kell díjat fizetni. Nyomatékosan felhívnám mindenki figyelmét arra, hogy senki se kössön addig rá, míg nem értesítik ki. Az udvaron belüli részt mindenki úgy oldhatja meg, ahogyan akarja. Fontos azonban, hogy a lejtése meglegyen és a derítőt vagy ülepítőt kerülje el – mondta Vancsura István.