1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Konferencia a környezetvédő és tudatos fogyasztásról Tiszaalpáron

A Tiszaalpári Tündérrózsa Napközi Otthonos Óvoda szervezte meg a KTF (Környezetvédő és Tudatos Fogyasztó) konferenciát, melyet a kecskeméti Ifjúság Úti Óvoda öt éven keresztül magas színvonalon rendezett meg. Tőlük vették át a vándor stafétát, és a tiszaalpári óvoda lett a „Zöld Óvodák” 6. környezetvédelmi konferenciájának helyszíne.

 

Az óvoda dolgozói különlegességgel fogadták a vendégeket, még pedig kemencében sült kenyérlángossal. A megjelenteket Novák Imréné óvodavezető helyettes köszöntötte, aki elmondta, hogy nagy örömükre szolgál az, hogy óvodájukban rendezhették meg a konferenciát. Mint mondta a konferenciának az volt a célja, hogy lehetőséget biztosítson a környezetvédelemben és tudatos fogyasztói magatartás kialakításban már jártas óvodapedagógusoknak, zöld és zöldülni vágyó óvodáknak. Meghívott előadókkal, tapasztalatcserével, szakmai beszélgetéssel gazdagodjanak és mélyüljenek az ismeretek, amelyek a Földünk tudatos védelmére sarkalnak bennünket. Kiss Mária óvodavezető az intézmény munkájával ismertette meg a konferencia részt vevőit. Elmondta, hogy környezettudatosan nevelik óvodájukban a gyermekeket. Lehetőséget adtak arra, hogy a településen élők terményeikkel, amelyek helyi védjeggyel ellátottak, is megismerkedhessenek a konferencia részt vevői. A tanösvények kialakításának lehetőségeiről, az energiatakarékosságról, hulladékkezelési megoldásokról, újra hasznosításukról, a víz tudatos fogyasztói magatartásáról is szólt a KTF nap, és még közös játékra is sor került.

A pedagógusok különböző szekciókban ismerkedhettek meg a helyes vásárlói szokások kialakításáról, az egészséges életmódot folytató óvodák beszámolásából. Az egész napos konferencia délutáni programjában a zöld jeles napok és az interaktív környezeti nevelés kapott szerepet. A konferencia idején kiállítást is megtekinthettek a jelenlévők. Nem minden hulladék szemét elnevezéssel az intézmény aulájában mutatták be a családi pályamunkákat. A Kiskunsági Nemzeti Park Madárvonulás gyermekszemmel hirdetett gyermekrajz pályázatot. A vándorkiállítás anyagából is láthattak képeket a jelenlévők, csak úgy, mint Fotósfutamból.