1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Pályázatot nyert Lakitelek a szelektív hulladékgyűjtés bevezetésére

Jó hír a lakitelekieknek: jövőre nálunk is elindulhat a szelektív hulladékgyűjtés.
A feltételek megteremtéséhez a helyi hulladékszállító cég, a Laki-Gazda Nonprofit Hulladékgazdálkodási Kft. vissza nem térítendő támogatást nyert el az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség által kiírt pályázaton. A részletekről Tornyi Gyulával, a nyertes cég ügyvezetőjével beszélgettünk.

Mit tartalmaz ez a pályázat, mit nyert vele a település?

A projekt forrása Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény 1. melléklete alapján a XII. VM fejezet 2013. évi költségvetésében az OHÜ szakmai tevékenységének finanszírozása, a Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet költségvetésében az államháztartásért felelős miniszter NGM/22629/3/2013. számú többletbevétel felhasználásáról szóló engedélye, valamint a Kormány zárolás részbeni feloldásáról szóló 1868/2013. (XI. 19.) számú határozata.

Ennek szellemében a 2015. január 1. napjával bevezetendő szelektív hulladékgyűjtés tárgyi feltételeinek fejlesztése keretében még ebben az évben egy „kukás” autó, egy darus önrakodó gépkocsi, 4000 darab 80 literes szelektív hulladékgyűjtő edény, 16 darab 1200 literes szelektív hulladékgyűjtő edény beszerzésére nyílik lehetőségünk. Az elnyert pályázat 100 százalékos támogatottságú, teljes értéke nettó áron 58 millió 380 ezer Ft.

Milyen pluszt nyújt ez a helyieknek?

A megnyert eszközök birtokában teljesíteni tudjuk a „Hulladékgazdálkodási Törvény” által a lakosságra, az önkormányzatra és a közszolgáltatóra kiszabott feltételeket és feladatokat. Megalapozzuk költségek nélkül a szelektív hulladékgyűjtés tárgyi feltételeit. Összességében pedig gyarapítjuk az önkormányzat és a település vagyonát.

Az elnyert eszközökön kívül mit tartalmaz még a pályázat?

Át kell dolgoztatnunk a Laki-Gazda Nonprofit Hulladékgazdálkodási Kft. szelektív hulladékgazdálkodási tervét, cselekvési programját. Biztosítanunk kell a pályázat nyilvánossági feladatait, valamint a pályázat elkészítésével, elszámolásával kapcsolatos projektmenedzsmenti feladatokat. Ezek a költségnemek is 100 százalékban támogatottak és része a nettó támogatott összegnek.

A szelektív hulladékgyűjtés több odafigyelést, több energiát, több munkát jelent a családoknak és a hulladékot elszállító cégnek. Miért érdemes akkor mégis bevezetni?

Talán elcsépeltnek hangzik, de vallom én is, „A Földet csak kölcsön kaptuk unokáinktól”. Azzal a gyakorlattal, ami a múltat tükrözi, fel kell hagyni a hulladékgazdálkodásban. Tudatosan kell a hulladékot kezelni, gyűjteni, elszállítani, újrahasznosítani, megsemmisíteni. Ezt meg kell tanulni mindenkinek, aki ebben a folyamatban részt vesz.

És ez kinek jó? Nekünk, gyermekeinknek, unokáinknak és az ő unokáiknak. Nem beszélve arról, hogy mindenkit törvény kötelez rá.

Honnan tudják meg a lakitelekiek, hogy mi lesz a teendőjük?

A legnagyobb gondot az okozza, hogy nem hirdették ki azt a miniszteri rendeletet, amely a szelektív gyűjtés végrehajtásáról szól. Ennek ellenére nagyon jó alap a KE0P-6.2.0/B/11-2011-0045 Iskolazöldítés és kapcsolódó szemléletformálás Lakiteleken konstrukció, mely előkészíti a szelektív programot. Készítünk szórólapot, részletes ismertetőt a háznál történő szelektív feladatokra. Rendezünk szelektív próbanapot, ahol a lakosság kipróbálhatja, hogyan kell hulladékot szétválogatni otthon. Folyamatosan konzultálunk a lakossággal, indítunk külön szelektív infó elektronikus levelezési lehetőséget szakértő ügyintézővel. Naprakész aktuális információkat biztosítunk a http://www.lakigazdakft.hu honlapunkon.

Mit gondol: az emberek szívesen állnak majd át?

A lakiteleki lakosok döntő többsége látja a szelektív hulladékgyűjtés szükségességét. A többség segítőkészen vállalja a hulladék szétválogatásával kapcsolatos kellemetlenségeket. Ki kell alakítani az új gyűjtési programot. Menet közben ellenőrizni kell a válogatás, gyűjtés, szállítás szabályosságát ugyanúgy, ahogy a hatóságok fognak minket ellenőrizni. Lesznek fennakadások, de közös akarattal gyorsan megoldódhatnak. Bízunk a lakosság megértő és cselekvő segítségében.

Többletköltséggel jár ez a lakosság számára?

A szelektív hulladékgyűjtés mindig jóval többe kerül, mint a „normál” kommunális hulladék gyűjtése. A díjakról beszélni felelőtlenség lenne, mivel a 2012. évi CLXXXV törvény a hulladékról, 47/A. § (1) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal javaslatának figyelembevételével a miniszter rendeletben állapítja meg. Ennek a kötelezettségének a felelős miniszter várhatóan november hónapban fog eleget tenni. Így még jóslásokba sem szabad bocsátkozni.