1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Tiszaalpári termelő készítette a legjobb bort

Első alkalommal rendeztek borversenyt Szentkirályon a felújított faluházban. A hegyközség bortermelőinek nedűit bírálták az ítészek.

 

Az elmúlt évben egyesült a szentkirályi és a lakiteleki hegyközség. A korábbi lakiteleki hagyományokat folytatva, most együtt rendezték meg a borversenyt. Kocséri, tiszakécskei, nyárlőrinci, lakiteleki, szentkirályi és tiszaalpári termelők borait minősítette a szakemberekből álló zsűri. Közel azonos számban voltak a fehér, illetve a rozé és vörös borok, amelyeket két bizottság értékelt. Kisari István az egyik bizottság elnöke szerint az előző évekhez képest fejlődés mutatkozik a borok minőségében. Ez abban is megnyilvánul, hogy a termelők jobban odafigyelnek a borokra. Persze ez nem azt jelentette, hogy csak hibátlan borokat kóstoltak. A szakember szerint nagyon fontos a helyes szüreti időpont kiválasztása. Az illatos boroknál ez volt a legnagyobb probléma. Kellemes meglepetésként említette a kövidinka sort, míg a cserszegi fűszeresekben csalódnia kellett, bár ennél a fajtánál is voltak szép minták. A rozé borokról az volt a véleménye, hogy nem kis üzemekbe valók, mert nincsenek meg a kellő technikai feltételek. Próbálkozni azért lehet. A vörös borok közül kiemelte azt a Kadarkát, melynek termelője a nyárlőrinci Z. Kovács József. Kisari István szerint ez a bor az országos versenyen is a figyelem középpontjába kerülhetne. Arra bíztatta a termelőt, hogy további versenyekre is nevezze be borát, mert sokra hivatott. A vörös borokra a kiegyensúlyozottság volt a jellemző. Az odafigyelés évről, évre meghozza az eredményét. A 2013-as évjárat nem volt könnyű, ezért jobban oda kellett a borokra figyelni.

Nem csak a bíráló bizottság tagjai kóstolhatták a borokat, de a jelenlévő gazdák is. Minden minta után az elnökök véleményt mondtak a borról. Ha kellett, akkor dicsértek, de a hibákról is beszéltek. A hegyközség legjobb bora címet a tiszaalpári Lólé István 2012-es cabernet saugvinon bora érdemelte ki. Különdíjban részesült Z. Kovács József. A díjátadás után a szakemberek külön-külön is elmondták véleményüket a termelőknek, majd a hegyközség a jelenlévőket birkapörkölt vacsorával hívta meg.